öttusa

2021.09.29. 21:59

Maradt az elnök az Alba Volán SC élén

Tisztújító közgyűlést tartott az Alba Volán SC, az elnök ismét Tóth István, az alelnök az ötkarikás bajnok Vörös Zsuzsanna lett.

Horog László

Továbbra is Tóth István irányítja a sportklubot

Fotó: Horog László

Tóth István nyitotta meg az Alba Volán SC közgyűlését, jelezte, a küldöttek megfelelő létszámban megjelentek, tehát a rendezvény határozatképes. Mindenkinek megköszönte a munkáját, aki az utóbbi években segítette a klub működését. Kovács Saroltát szerették volna ezúttal is köszönteni, de megbetegedett, távollétében gratuláltak a remek, tokiói szerepléséhez. Weiger János alelnök vállalta a levezető elnök szerepét, első napirendi pontként elfogadták a pénzügyi beszámolót, valamint a 2021-es költségvetési tervet – három hete a klub elnöksége már jóváhagyta azt –, ezúttal a közgyűlésen is ellenszavazat nélkül átment. Lemondott az elnökség, a felügyelőbizottság és az elnök, továbbá módosították az alapszabályt. Lemondott az ellenőrző bizottság elnöki posztjáról Boros László, majd a jelölőbizottság a klub első emberét, Tóth Istvánt javasolta elnöknek, akit meg is választottak, riválisa nem akadt.

Továbbra is Tóth István irányítja
a sportklubot
Fotó: Horog László

Tóth tehát folytatja a munkát az elkövetkező öt esztendőben is, megköszönte a tagság bizalmát. Az alelnök Vörös Zsuzsanna, az öttusa-­szakosztály igazgatója lett, elnökségi tagként dolgozik Inczéné Mátyás Jolán, Botos Zoltán, Korponai István, Kalló Attila és Varga József. Az ellenőrző bizottság elnöke ezentúl Hajnal Józsefné, munkáját Paulikovics Péter és Málits István segíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában