Szép eredmények

2021.08.24. 13:46

Az Alba Triatlon SE apraja-nagyja remekül szerepelt a nagyatádi IronMan versenyen

Immár 32 esztendeje minden évben megrendezésre kerül Nagyatádon az IronMan verseny, ahol a sportolók emberpróbáló távokon bizonyíthatják kitartásukat. Idén az Alba Triatlon SE versenyzői is szép számban álltak rajthoz, és zsebeltek be szebbnél-szebb eredményeket.

feol.hu

Fotós: Takács Péter

Az első napon a kicsiké volt a főszerep, akik remekül teljesítettek. Természetesen nekik nem a megszokott IronMan távon kellett bizonyítaniuk, hanem a korosztályuknak megfelelően az eXtremeMan SUPERSPRINT pályán álltak rajthoz, és ahogy Takács Péter, az Alba Triatlon SE edzője fogalmaz, szárnyaltak a pályán.

Fotó: Takács Péter

Az alábbi eredmények születtek, melyhez ezúton is gratulálunk!

  • Várnai Dávid 1. hely
  • Sörös Bence 3. hely
  • Ivanyenko Ádám 7. hely
  • Ivanyenko Natália 4. hely
  • Gyarmati Márton 2. hely
  • Szekfű Viktor 3. hely
  • Lédeczi Lotti 1. hely
  • Zsiga Annamária 3. hely
  • Lédeczi Péter 2. hely
  • Várnai Dóra 3. hely
  • Fotó: Takács Péter

    A verseny második napján jött az igazi megpróbáltatás, a rajthoz állóknak ugyanis 3,8 km-t kellet úszniuk, 180 km-t kerékpározniuk és 42 kilométert futniuk, hogy a végén magukénak tudhassák az IronMan címet, amiért oly sokat dolgoztak. A 2021-es verseny emlékezetes marad Takács Péter és sportolói számára, hiszen egy 8 fős váltót állítottak össze az utánpótláskorú sportolóival, akikkel a teljes távot 9 óra 50 perc alatt sikerült teljesíteni. Az előző napi verseny ellenére a gyerekek még szombaton is szárnyaltak a pályán, hiszen az eredményünk a váltók között a 4. helyre repített minket – mondja az edző.

    Fotó: Takács Péter

    - Az idei évben volt szerencsém több felnőtt sportolót felkészíteni életük első IronMan versenyére, akik közül hárman is dobogóra állhattak. Az újoncok mellett egy rutinos versenyzőt is felkészíthettem Hergovics Gábor személyében, aki a 10. teljesítését bízta rám. Ez számomra is egy kihívás volt, de a közös munkánk meghozta gyümölcsét, és Hergó korcsoportjában elsőként ért célba. Hölgyek között két fiatal titánnal „vívtuk” meg az idei szezont, aminek meg is lett az eredménye: két dobogós hely. Bereczki Karina 12 óra 09 perccel első helyen ért célba, Punk Adrienn 12 óra 23 perccel a második helyen végzett – foglalja össze a tréner.

    Fotó: Takács Péter

    - A férfiak mezőnyében kiemelkedő teljesítményt nyújtott Zákányi Tamás, aki szintén első IronMan távját 11 óra 12 perces idővel, teljesítette, ezzel a kategóriájában második helyezést ért el. Első teljesítők között Komáromi Gáborral, egy Covid és egy gerincsérv után, sikerült 4 hónap alatt eljutnunk a 12 óra 35 perces álomidejéhez. Kemendi Zsolt a sok hullámvölgy ellenére teljesítette a második IronMan-jét. Németh Norbert rutinos IronMan teljesítőként sokat javítva a kerékpár és futó idején 12 óra 53 perc alatt ért célba. Váltóban Lejla Kovács-Omischl és Lukits Melinda „Pingvinkék” páros teljesítette a távot 12 óra 26 perc alatt. Erdélyi Dániel (edzője: Erdélyi Nándi) abszolút második helyezett lett. Sinka András korcsoportjában a harmadik helyezést érte el. Abszolút eredményben a csapat (Erdélyi Dániel, Sinka András és Zákány Tamás) elhozta az ezüstérmet is – meséli Takács Péter, és hozzáteszi, hogy minden sportolójára nagyon büszke, mert hatalmasat küzdöttek és köszöni nekik a bizalmat.

    Kapcsolódó:

    https://www.feol.hu/sport/helyi-sport/emberprobalo-tavon-bizonyitotta-kitartasat-a-fehervari-punk-adrienn-5207135/

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában