kézilabda

2021.06.23. 20:16

Több rutint kell szereznie Hudák Emmának

Pozsonyban született, az ETO-ban mutatkozott be az élvonalban, Fehérvárra pedig Mosonmagyaróvárról igazolt a 23 éves kézilabdázó, Hudák Emma.

Horog László

Hudák Emma kiegyensúlyozott játékra törekszik az Alba FKC mezében

Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A balátlövő nagy reményekkel jött a koronázóvárosba, a szintén a mosoniaktól érkező Domokos Dalma társaságában. Hudák balátlövőként szerepelt a nyugatiaknál, támadásban és védekezésben is alapembernek számított.

Pozsonyban látta meg a napvilágot, 2013 nyarán érkezett a Rába-parti gárdához, öt éven keresztül játszott a zöld-fehéreknél. Minden korosztályban pályára lépett az utánpótlás-bajnokságokban, kilencszer szóhoz jutott címeres mezben a magyar juniorválogatottban. A 2016–2017-es idényben a Győri ETO KC NB I-es bajnokcsapatában is bizalmat kapott 15 alkalommal, a BL-meccseken is bevetették, három alkalommal. Aranyérmes, a legfényesebb medáliát természetesen őrzi, azonban hozzáteszi, a budapesti final fouron nem lépett pályára. A megyei szomszédvár, a Mosonmagyaróvár lett karrierjének következő állomása, 2018 nyarán, a legutóbbi idényben hatalmas meglepetésre, ugyanakkor megérdemelten bronzérmet szerző Motherson MKC csapatában pattogtatott három éven át. Nemrég írt alá az Alba FKC együtteséhez.

– Tavaly év végén kezdtük meg a tárgyalásokat a fehérváriakkal. Őszintén örültem a Fejér megyeiek érdeklődésének, szeretnék új impulzusokhoz jutni. Az Alba szimpatikus csapat, sok fiatallal, ugyanakkor több rutinos játékossal, úgy gondolom, kimondottan jó döntést hoztam azzal, hogy ide szerződtem. Várom már a közös munkát, szeretnénk sikereket elérni a csapattal.

Hudák Emma kiegyensúlyozott játékra törekszik az Alba FKC mezében
Fotó: Horog László / Fejér Megyei Hírlap

A koronázóvárosiak július 19-én kezdik a felkészülést az új szezonra, az első bajnoki fordulóra a tervek szerint szeptember 12-én kerül sor. Az első tréningen Hudák is jelen lesz a Verseci úti csarnokban.

– Pozsonyban születtem és kezdtem el kézilabdázni, szivacskézivel. Azonnal mezőnyjátékos lettem, az első időkben inkább irányító, később átlövő. Győrbe egy dunaszerdahelyi edző segítségével kerültem, ő ajánlott be, nagy álmom vált valóra, amikor magamra ölthettem a zöld-fehérek szerelését. Próbaedzésen vettem részt, megfeleltem, a Rába-parti városban kezdtem a középiskolát. A korosztályos nemzeti együtteseket végigjártam, tehát pályára léptem a magyar serdülő-, ifi- és juniorválogatottban is.

Az első NB I-es mérkőzése – emlékei szerint – a Vác elleni bajnoki volt, pár percre kapott bizalmat, gólt nem szerzett.

– A BL-ben sem kaptam sok lehetőséget, számomra az is komoly élmény volt, hogy világsztárokkal együtt edzhetek. A csapat megnyerte a Bajnokok Ligáját, a négyes döntőig vezető út során három meccsen pályára léptem, sokat nem tudtam hozzátenni a csapat játékához. Aranyérmet kaptam, a final four küzdelmeiben nem jutottam szóhoz a Papp László Budapest Sport­arénában. Óvárra kerültem, az igazolás bejött, sokat fejlődtem, bőven kaptam játéklehetőséget, nagyon jó csapatot, közösséget alkottunk. A tavalyi idényben bronzérmesek lettünk, a gárda kilép a nemzetközi porondra. Szurkolok nekik, de igazából nem sajnálom, hogy nem leszek részese a sorozatnak, számomra most a következő, a fehérvári kihívás fontos. Volt még két ajánlatom, de az albásoknak mondtam igent, nagyon szimpatikus csapat, tele fiatalokkal. Több játékost korábbról ismerek, együtt játszottam Dányi Bernivel, Bardi Fruzsival, Varga Emővel és Afentaler Sárával.

Példaképe nincs, azonban sok játékost tisztel, akik elértek valamit a kézilabdában. A következő szezonban kiegyensúlyozott játékot vár magától és a csapattól. A legfontosabbnak azt tartja, hogy rutint szerezzen és kihozza magából a maximumot minden mérkőzésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában