Frissen Fejérből

2021.06.01. 17:30

Erdély Csanád kipróbálná magát Nyugat-Európában

A válogatott csatár, a 25 éves Erdély Csanád szerződése lejárt a Volán hokisainál, tárgyal a vezetőkkel, valamint készül az augusztusi, rigai olimpiai selejtezőre.

Horog László

Fotós: Kricskovics Antal

A minap komoly elismerésben részesült, a legjobb magyar csatárnak járó ifj. Ocskay Gábor-díjat vehette át a Hydro Fehérvár AV19 támadója, Erdély Csanád. Rajta kívül a fehérváriak közül Hári János, Stipsitz Bence és Horváth Milán kapott elismerést a honi szövetségtől.

Dunaújvárosban születtem, ott is kezdtem a hokit, hatévesen, a korábbi válogatott csatár, a Volánban is éveket töltő Faragó Gyula volt a nevelőedzőm. Az U16-os csapatunk nem volt elég erős, a fejlődésem szempontjából kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy a fehérvári akadémiára kerültem, id. Ocskay Gábor és Fekti István közreműködésével, beköltöztem a kollégiumba, 15 évesen. Korosztályos válogatott lettem, ez később sem változott, először 2012-ben öltöttem magamra a címeres mezt, U20-as vb-n, Brassóban, később rendezték az U18-as világbajnokságot, ahol szintén jégre léptem, összesen négyszer játszottam U20-as és kétszer U18-as seregszemlén, a második vonalban.

A Volán osztrák ligában, az EBEL-ben szereplő gárdájában a 2013–14-s idényben mutatkozott be, hat mérkőzésen jutott szóhoz Marty Raymond együttesében. A következő szezont megelőzően írta alá első profi szerződését, a Rob Pallin dirigálta gárdában már biztos pontnak számított, végigjátszotta az idényt, negyedik soros centerként, a szezonban lejátszott ötven meccs, a megfelelő, jégen töltött idő meghívást jelentett a felnőttválogatottba.

– A 2015 tavaszi, krakkói vb-n az idősebb volánosok mellett fiatalként Vincze Petivel ragadtunk a keretben, az utolsó szűkítésnél esett ki Nemes Benji, Kocsis Fecó és Németh Attila. Hatalmas élmény volt a világbajnokság, a feljutás az A csoportba. Tizenharmadik csatárként számoltak velem, aztán előbbre kerültem a rangsorban, Hári Janikával és Sebők Baluval két meccsen szóhoz jutottam, az elsőn azonnal sikerült gólt lőnöm, a japánok ellen, tehát álomszerűen alakult minden. Azóta nem hagytam ki vb-t. Az első klubszezonom után lehetőségem volt az Egyesült Államokban jégkorongozni, Dél-Dakotában, a Sioux Falls csapatában, az első számú, amerikai juniorligában szereplő klub foglalta le a játékjogomat. A játékosok többsége innen igazol aztán az egyetemi bajnokságokban szereplő brigádokhoz. A Volánnál megértőek voltak, elengedtek, ezért azóta is hálával vagyok nekik. Egy év után tértem vissza Fehérvárra, csatlakoztam az A csoportos, szentpétervári vb-re készülő válogatotthoz, a negyedik sor tagjaként öt találkozón kaptam bizalmat. Játszottam Sebőkkel, Kovács Csabával, állandó partnerem nem volt, mindig változtak a sorok.

Erdély Csanád (jobbra) szerződése lejárt Fehérváron
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Megkezdte a felkészülést a Volánnál 2016 nyarán, azóta is biztos pontnak számít. Azt mondja, két igazán jó szezonja volt, a nemrég zárult, valamint a két évvel ezelőtti, egyaránt negyven pontot gyűjtött a kanadai listán.

– Ezúttal 22 gólt és 18 asszisztot jegyeztem, a 2018–19-es idényben is ennyit, akkor 20 gólt és ugyanennyi gól­passzt kapartam össze. Mindkét alkalommal a harmadik helyen zártam a csapat eredményességi listáján, ezúttal Hári János és Alex Petan előzött meg. Meglepett, hogy jelöltek a legjobb csatár díjra, sortársammal, valamint a korábbi volános Christopher Bodóval, annak is nagyon örültem, hogy a dobogósok között vagyok, a végső sikerre nem számítottam. Korábban nem kaptam voksot a felnőttek között, ezúttal nyertem is. Pár évvel ezelőtt, még utánpótlás-játékosként kétszer lettem a legjobb ifjúsági hokis, a Leveles-kupát nekem ítélték. Az ifj. Ocskay Gábor-díj azért jelent sokat, mert én is a róla elnevezett akadémia növendéke vagyok, ráadásul ugyanúgy csatár.

Tárgyal a folytatásról

Erdély szerződése lejárt Fehérváron, szívesen kipróbálná magát Nyugat-Európában, úgy gondolja, leginkább a német liga, azaz a DEL, valamint a finn bajnokság áll hozzá legközelebb. A Volánnal is tárgyal a folytatásról, a válogatottal augusztusban, Rigában lép pályára az olimpiai selejtezőn, mindössze egy lépésre vannak az ötkarikás szerepléstől. Más kérdés, nem ők számítanak favoritnak a Baltikumban, a lettek, a franciák és az olaszok lesznek az ellenfelek.

Csatárt igazoltak

A Hydro Fehérvár AV19 egyéves megállapodást kötött Chris Langkow-val, aki korábban az Olimpija Ljubljana, majd két szezon erejéig a MAC Újbuda csapatát is erősítette. A jobbkezes center junioréveit a WHL-ben töltötte, majd első felnőtt szezonjában, az ECHL-ben debütált. 2018 és 2020 között a MAC Újbuda együttesével a szlovák pontvadászatban szerepelt, utolsó szezonjában 40 mérkőzésen 40 pontot szerzett.

- Németh Krisztián -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában