kosárlabda

2021.04.22. 21:04

Lezárnák a párharcot

Az első két meccset simán nyerte az Alba, pénteken a harmadik ütközetre kerül sor a férfi kosárlabdázók bajnoki negyeddöntőjében. Ha a vendégek nyernek, elő­döntősök.

Horog László

Zaid Hearst vitte a prímet hét közben a Gáz utcában, vajon a cívisvárosban is termeli ma a pontokat?

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Múlt szombaton 96-81-re, kedden 114-105-re győztek a koronázóvárosiak, Forray Gábor tanítványai végig kézben tartották a DEAC-mérkőzéseket, ezzel egy diadalra kerültek az elődöntőtől, lévén a három győzelemig tartó negyeddöntős párharcban 2-0-ra vezetnek. Pénteken, 18 órakor ismét összecsapnak az Oláh Gábor utcában.

Egy hete a 23 pontos Stacy Davis volt a mezőny legjobbja, a hétközi derbin pedig Zaid Hearst (34/18), aki a pálya bármely szegletéből üzembiztosan tüzelt, de a társak is megtették a magukét. A Debrecen a közelmúltban remekelt a Magyar Kupában, ezüstérmesek lettek, azonban a bajnoki playoffban nem találják a ritmust. A fehérvári tréner, Forray Gábor érthetően elégedett az eddig látottakkal.

– A Debrecen kedden bizonyította, nagyon jó csapat, mégis sikerült másodszor is legyőznünk őket, megvalósítottuk, amit elterveztünk. Örülök annak, hogy ilyen szoros lett a vége, mert néha azt hisszük, hogy nagyon jók vagyunk, a DEAC egy percig sem adta fel, a végjátékban közelítettek, dobálták a triplákat. Vezetünk 2-0-ra, ami nagy öröm, de még semmi nem dőlt el, pénteken, Debrecenben szeretnénk lezárni a negyeddöntős küzdelmeket. Miután a párharc három győzelemig megy, még nem értünk célba, az azonban kétségtelen, jól állunk. De nem szabad becsapnunk magunkat, ha elhisszük, hogy a harmadik siker is ugyanolyan könnyen jön, mint az első kettő, bajba kerülhetünk. Mivel ez a Debrecen utolsó esélye, nem kettőzött, hanem triplázott elszántsággal fognak küzdeni.

Zaid Hearst vitte a prímet hét közben a Gáz utcában, vajon a cívisvárosban is termeli ma a pontokat?
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Minden játékosban tudatosítani kell, még nincs vége a párharcnak. A legutóbbi meccs óta eltelt időszakban a legkézenfekvőbb az volt, hogy a legfontosabb dolgokat begyakoroljuk, valamint fizikálisan és mentálisan is frissítsük a csapatot. Ismét maximális koncentrációra lesz szükség támadásban és védekezésben. Jó helyzetben vagyunk, amiért keményen megdolgoztunk, de nem szabad, hogy ez kényelmessé tegyen bennünket. A célunk egyértelműen a győzelem, ahogy eddig is.

Alejandro Zubillaga, az Alba másodedzője sem talált hibát a kék-fehérek eddigi játékában a rájátszásban. – Nagyon jó játékosaink vannak, felkészültünk az ellenfélből. Jó úton vagyunk, ez már érezhető volt az alapszakasz utolsó két meccsén, az elmúlt egy hónapban sikerül megvalósítanunk, amit korábban is szerettünk volna, most állt össze a játékunk. Bízom a hasonló folytatásban.

Kovács Adrián, a DEAC trénere szerint mindkétszer megérdemelten nyertek a fehérváriak, ezúttal már nem hibázhatnak. – Múlt szombaton és kedden is jobb volt az Alba, a keddi mérkőzés különösen védekezésben volt katasztrófa. Amit az egész évben jól csináltunk, most valamiért az utolsó két mérkőzésen nem tettük, sokat hibáztunk. A következő találkozóra fel kell tennünk mindent, ez az utolsó esélyünk arra, hogy életben maradjunk. Mindenben javulnunk kell, főleg egyéni védekezésben és onnantól beszélhetünk majd csapatvédekezésről. Ha ez megvalósul, nagy lépést tehetünk előre. Karakterre van szükségünk, akkor lehet esélyünk arra, hogy hazai pályán megverjük a fehérváriakat.

A hét eleji derbi legjobbja a hat triplával jelentkező, végig remeklő légiós, Zaid Hearst volt. – Nagyon jól küzdöttünk, a rájátszásban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtunk. A csapatunkban több remek játékos van, így minden meccsre jut kiemelkedő teljesítmény, a keddi meccs az enyém volt, az előző Stacy Davisé, a következő lehet, Vojvoda Dávidé lesz. Pénteken újra összecsapunk, várom a hasonló folytatást.

A párharc eddigi állomásai

Április 17. DEAC–Alba Fehérvár 81-96

Április 20. Alba Fehérvár–DEAC 114-105

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában