Jégkorong

2020.12.26. 08:00

Zsinórban nyolc győzelem – Újabb három pontot zsebelt be a Volán

A Fehérvár remekül teljesít decemberben, ezt megelőzően sorozatban hétszer nyert és megszakítás nélkül nyolc összecsapáson szerzett pontot. A pozsonyiak is jó heteken vannak túl, legutóbbi hat fellépésükből ötször pontot gyűjtöttek és négyszer diadalmaskodtak.

MTI

Fotó: Kricskovics Antal / FMH

A Bratislavának ez az első szezonja az osztrák bázisú ligában, és eddig két Volán elleni meccsén kikapott: november 11-én ráadásban 3-2-re Fehérváron, két hétre rá pedig Pozsonyban 3-1-re.

Komoly támadásokat vezettek a hazaiak az első harmadban, és a 15. percben megtört a jég: Anze Kuralt egy szép csel után lőtt a kapuba, majd 12 másodperc múlva Erdély Csanád egyéni akcióból volt eredményes. Hogy teljes legyen az öröm, még a szünet előtt Toni Kähkönen nyúlt bele szerencsésen egy távoli lövésbe.

A folytatásra új kapussal jött ki a szlovák együttes, de Peter Hamerliket kevés alkalommal tesztelték, mígnem a pihenő előtt érkezett a szépítés. A Fehérvár szlovák hálóőre, Jaroslav Janus – aki sokat tréningezett korábban a Capitalsnál – 131 perc 6 másodperc után kapott gólt.

A harmadik harmadban is inkább a korongbirtoklásra figyelt a magyar csapat, de közben keveset lőtt kapura. A rivális viszont élt egy újabb lehetőséggel, és emberelőnyben felzárkózott. Mielőtt nagyobb lett volna a baj, az 55. percben Bartalis István beköszönt, így döntve el a fontos három pont sorsát.

A sikerrel az 51 pontos Fehérvár a tabellán az élre ugrott, ám a Bolzano pillanatnyilag úgy gyűjtött három ponttal kevesebbet, hogy hat mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Eredmény:

Hydro Fehérvár AV19-iClinic Bratislava Capitals (szlovák) 4-2 (3-0, 0-1, 1-1)

a magyar csapat gólszerzői: Kuralt (15.), Erdély (15.), Kähkönen (20.), Bartalis (55.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában