Jakab Elek edző: Ebből az apátiából ki kell mozdítani az együttest

2020.09.10. 21:31

A bennmaradás a legfontosabb

A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón az NB III-as labdarúgó-bajnokságban szereplő Dunaújvárosi PASE kedden kinevezett vezetőedzője, Jakab Elek először az Újpest FC II elleni szerdai vereségről beszélt, majd az elképzeléseit ismertette.

GA

Jakab Elek régi ismerős Dunaújvárosban, azonban első mérkőzésén még nem tudott csodát tenni

Fotó: Dunaújvárosi Hírlap /Laczkó Izabella

– Láttam a csapat néhány idei mérkőzését, és azt vettem észre, hogy a játék valami miatt nem úgy alakul, mint ahogy elvárható lenne. Az Újpest ellen is bizonytalan labdarúgókból álló csapatot láthattunk a pályán szerdán. Ebből az apátiából kell kimozdítani az együttest. Bár az első fél­időben a hibák ellenére viszonylag stabilak voltunk és vezettünk 1-0-ra. Egy elkerülhető szituációból azonban a félidő vége előtt egyenlített az ellenfél. A második elején egy kézre pattanó labda után büntetőből kaptunk gólt. Ettől a pillanattól kezdve a játékosaim lélektani gödörbe kerültek, és a játékunk alacsony szintre esett vissza. A mérkőzés tapasztalatai alapján kiderült, bizonyos posztokon változtatni kell. Meg kell találni mindenhova azokat az embereket, akik az általam elképzelt szakmai feladatokat meg tudják valósítani – mondta Jakab Elek, a DPASE új vezetőedzője.

A tréner arról is beszélt, úgy látja, erőnlétileg nincs különösebb probléma, de ő egy kicsit más fizikai paramétereket helyez előtérbe az edzésmunka során. A taktikai mozgásokban azonban rengeteg hibát látott, amit gyakorolni kell. A rögzített helyzeteket is sulykolni kell, mert ezek a játékszituációk is rendkívül fontosak.

Jakab Elek régi ismerős Dunaújvárosban, azonban első mérkőzésén még nem tudott csodát tenni
Fotó: Dunaújvárosi Hírlap /Laczkó Izabella

– A jövőre vonatkozó legfontosabb feladat, hogy ebben az osztályban benn kell maradni. Emellett azt szeretném, ha csapat előrelépne egy olyan stabil pozícióba, ahol nem kell remegő lábakkal pályára lépni. Építkezni szeretnénk, hiszen a csapatban rengeteg a fiatal játékos, emellett vannak harminchat éves labdarúgóink is. Ez az állapot nem ideális, ami a szakmára terhet, felelősséget ró, hiszen fel kell építeni a fiatalokat, hogy a jövő is működjön. Ebben megvan az idősebb játékosok felelőssége is, hiszen nekik kell példaképeknek lenniük. Csak együtt lehetünk sikeresek. A helyzetünkön már vasárnap javíthatunk, de óvok mindenkit attól, hogy lebecsülje az ellenfelet. A mostani körülmények között nem beszélhetünk kötelező győzelemről. Tudjuk, hogy ellenfelünk az utolsó helyen áll a bajnoki táblázaton, de az ilyen mérkőzések nagyon nehezek lehetnek, ha nem koncentrálunk maximálisan – utalt az edző a vasárnapi, Majosi SE elleni összecsapásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában