Felkészülni! Vigyázz! Rajtolnak

2020.08.10. 20:09

Közel fél év után szombaton kezdődik a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság

A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, hosszú kényszerű szünet után az előttünk álló hétvégén ismét útjára indulhat a labda.

Káldor András

Fotó: Kricskovics Antal

Az előző kiírásban 14 csapat volt ott a rajtnál, ám a Flavus Velence visszalépése után eggyel csökkent az élvonal létszáma. Idén azonban örvendetes módon kezd közelíteni az indulók, illetve nevezők száma a 2018/19-es pontvadászatban is látott 16 együtteshez. Más kérdés, hogy akkor is volt egy visszalépő (Polgárdi), és végül 15-en fejezték be az idényt. Ebben az évben több újonc is nekivág majd a remélhetően csak november vége felé befejeződő sorozatnak. Így a tavaly a II. osztályban Északon elsőként záró Mányi TK, amely az 1986/87-es bajnokságban szerepelt utoljára a legjobbak között, de a Délen éllovas Tó-Vill Kápolnásnyék csapata is elég régen, 2012/13-ban vett részt legutóbb az osztály küzdelmeiben. A 2018-ban alakult DUFK SE együttese pedig két idény után lett megye egyes, méghozzá úgy, hogy tavaly a Déli csoport 6. helyén végzett, de mivel más gárdák nem vállalták, és nem voltak megfelelő lehetőségeik, éltek a kínálkozó alkalommal.

1. forduló

2020. augusztus 15.,szombat, 17.00

Sárbogárd SE – Lajoskomáromi SE, Sárosd Kronos Sport – Martonvásár SK

2020. augusztus 16.,vasárnap, 17.00

Tó-Vill Kápolnásnyék – Bodajk SE, Tordas FÉSZ ZRT – Ercsi Kinizsi SE, Főnix FC – Móri SE, Mányi TK – Kisláng, Ikarus-Maroshegy – DUFK SE

Szabadnapos: Enying

2. forduló

2020. augusztus 21.,péntek, 17.00

Lajoskomáromi SE – Tordas FÉSZ ZRT

2020. augusztus 22.,szombat, 17.00

Sárbogárd SE – Móri SE

2020. augusztus 23.,vasárnap, 17.00

DUFK SE – Mányi TK, Kisláng – Sárosd Kronos Sport, Martonvásár SK – Főnix FC, Ercsi Kinizsi SE – Tó-Vill Kápolnásnyék, Enying – Ikarus-Maroshegy

Szabadnapos: Bodajk SE

3. forduló

2020. augusztus 29.,szombat, 17.00

Sárbogárd SE – Martonvásár SK, Sárosd Kronos Sport – DUFK SE

2020. augusztus 30.,vasárnap, 17.00

Tó-Vill Kápolnásnyék – Lajoskomáromi SE, Tordas FÉSZ ZRT – Móri SE, Főnix FC – Kisláng, Mányi TK – Ikarus-Maroshegy, Enying – Bodajk SESzabadnapos: Ercsi Kinizsi SE

4. forduló

2020. szeptember 6.,vasárnap, 16.30

Mányi TK – Enying, Ikarus-Maroshegy – Sárosd Kronos Sport, DUFK SE – Főnix FC, Kisláng – Sárbogárd SE, Martonvásár SK – Tordas FÉSZ ZRT, Móri SE – Tó-Vill Kápolnásnyék, Ercsi Kinizsi SE – Bodajk SE

Szabadnapos: Lajoskomáromi Sport Egyesület

5. forduló

2020. szeptember 12.,szombat, 16.00

Sárbogárd SE – DUFK SE, Sárosd Kronos Sport – Mányi TK, Bodajk SE – Lajoskomáromi SE

2020. szeptember 13.,vasárnap, 16.00

Tó-Vill Kápolnásnyék – Martonvásár SK, Tordas FÉSZ ZRT – Kisláng, Főnix FC – Ikarus-Maroshegy, Enying – Ercsi Kinizsi SE

Szabadnapos: Móri SE

6. forduló

2020. szeptember 19.,szombat, 16.00

Sárosd Kronos Sport-Enying

2020. szeptember 20.,vasárnap, 16.00

Mányi TK – Főnix FC, Ikarus-Maroshegy – Sárbogárd SE, DUFK SE – Tordas FÉSZ ZRT, Kisláng – Tó-Vill Kápolnásnyék, Móri SE – Bodajk SE, Lajoskomáromi SE – Ercsi Kinizsi SE

Szabadnapos: Martonvásár SK

7. forduló

2020. szeptember 26.,szombat, 15.00

Sárbogárd SE – Mányi TK, Bodajk SE – Martonvásár SK

2020. szeptember 27.,vasárnap, 15.00

Tó-Vill Kápolnásnyék – DUFK SE, Tordas FÉSZ ZRT – Ikarus-Maroshegy, Főnix FC – Sárosd Kronos Sport, Ercsi Kinizsi SE – Móri SE, Enying – Lajoskomáromi SE

Szabadnapos: Kisláng

8. forduló

2020. október 3.,szombat, 15.00

Sárosd Kronos Sport – Sárbogárd SE, Móri SE – Lajoskomáromi SE

2020. október 4.,vasárnap, 15.00

Főnix FC – Enying, Mányi TK – Tordas FÉSZ ZRT, Ikarus-Maroshegy – Tó-Vill Kápolnásnyék, Kisláng – Bodajk SE, Martonvásár SK – Ercsi Kinizsi SE

Szabadnapos: DUFK SE

9. forduló

2020. október 10.,szombat, 14.30

Sárbogárd SE – Főnix FC, Bodajk SE – DUFK SE

2020. október 11.,vasárnap, 14.30

Tó-Vill Kápolnásnyék – Mányi TK, Tordas FÉSZ ZRT – Sárosd Kronos Sport, Lajoskomáromi SE – Martonvásár SK, Ercsi Kinizsi SE – Kisláng, Enying – Móri SE

Szabadnapos: Ikarus-Maroshegy

10. forduló

2020. október 17.,szombat, 14.30

Sárbogárd SE – Enying, Sárosd Kronos Sport – Tó-Vill Kápolnásnyék

2020. október 18.,vasárnap, 14.30

Főnix FC – Tordas FÉSZ ZRT, Ikarus-Maroshegy – Bodajk SE, DUFK SE – Ercsi Kinizsi SE, Kisláng – Lajoskomáromi SE, Martonvásár SK – Móri SE

Szabadnapos: Mányi TK

11. forduló

2020. október 24.,szombat, 14.30

Bodajk SE – Mányi TK

2020. október 25.,vasárnap, 13.30

Tó-Vill Kápolnásnyék – Főnix FC, Tordas FÉSZ ZRT – Sárbogárd SE, Móri SE – Kisláng, Ercsi Kinizsi SE – Ikarus-Maroshegy, Enying – Martonvásár SK, Lajoskomáromi SE – DUFK SE

Szabadnapos: Sárosd Kronos Sport

12. forduló

2020. október 31.,szombat, 13.30

Sárbogárd SE – Tó-Vill Kápolnásnyék, Sárosd Kronos Sport – Bodajk SE

2020. november 1., vasárnap, 13.30

Tordas FÉSZ ZRT – Enying, Mányi TK – Ercsi Kinizsi SE, Ikarus-Maroshegy – Lajoskomáromi SE, DUFK SE – Móri SE, Kisláng – Martonvásár SK

Szabadnapos: Főnix FC

13. forduló

2020. november 7.,szombat, 13.30

Bodajk SE – Főnix FC

2020. november 8.,vasárnap, 13.30

Tó-Vill Kápolnásnyék – Tordas FÉSZ ZRT, Martonvásár SK – DUFK SE, Móri SE – Ikarus-Maroshegy, Ercsi Kinizsi SE – Sárosd Kronos Sport, Enying – Kisláng, Lajoskomáromi SE – Mányi TK

Szabadnapos: Sárbogárd SE

14. forduló

2020. november 14.,szombat, 13.00

Sárbogárd SE – Bodajk SE, Sárosd Kronos Sport – Lajoskomáromi SE

2020. november 15.,vasárnap, 13.00

Tó-Vill Kápolnásnyék – Enying, Főnix FC – Ercsi Kinizsi SE, Mányi TK – Móri SE, Ikarus-Maroshegy – Martonvásár SK, DUFK SE – Kisláng

Szabadnapos: Tordas FÉSZ ZRT

15. forduló

2020. november 21.,szombat, 13.00

Bodajk SE – Tordas FÉSZ ZRT

2020. november 22.,vasárnap, 13.00

Kisláng – Ikarus-Maroshegy, Martonvásár SK – Mányi TK, Móri SE – Sárosd Kronos Sport, Lajoskomáromi SE – Főnix FC, Ercsi Kinizsi SE – Sárbogárd SE, Enying – DUFK SE

Szabadnapos: Tó-Vill Kápolnásnyék

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában