2020.08.25. 08:50
Hazai pályán sem találtak legyőzőre a fehérvári erősemberek
Székesfehérváron, a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban találkoztak egymással a titánok múlt vasárnap a HSMA Felföldi Játékok Challenge harmadik fordulójában, open és masters kategóriákban.
Mounier Stephane és az egykezes óriás
Fotó: Premium Media & Sport Management Zrt.
Az első balatonboglári és a második fonyódi fordulóban fehérvári sikernek örvendhettünk, hiszen open kategóriában Vass István, mastersben pedig Mounier Stephane diadalmaskodott mindkét helyszínen, így a srácok ezúttal sem nagyon szerettek volna megelégedni egyéb helyezéssel.
A harmadik fordulót eredetileg ugyan nem a koronázóvárosban tervezték megtartani, ám az utolsó pillanatban változott a helyszín, Székesfehérvár pedig, igazi sportvároshoz méltó módon, örömmel segítette a szervezőket.
A Bregyó közi megmérettetésre, melyre az ország minden pontjából, sőt még a határon túlról is érkeztek versenyzők, kellemes, ám nem túl meleg nyári időben került sor. Öt feladatban mérte össze erejét open kategóriában 9, mastersben pedig 3 erősember, természetesen felföldi játékok révén, hagyományos skót öltözetben.
Elsőként egy 7,2 kg súlyú skót merevnyelű kalapács minél messzebbre történő elhajítása volt a feladat, majd ezt követően jött az egykezes óriás, ahol 60 kg súlyt kellett 60 másodperc alatt a lehető legtöbbször a fej fölé emelni, nevéből adódóan, egy kézzel, a föld érintése nélkül. A harmadik kihívás egy 12,5 kg-os könnyű láncos súly eldobása volt, itt szintén a távolság döntött, majd egy 120 kg-os szikla 15 méteren történő cipelése várt a versenyzőkre, ahol a legtöbb pontot az kapta, aki a legrövidebb idő alatt teljesítette a távot. A sort a 4 méter hosszú, 50 kg súlyú pózna dobás zárta, ahol a feladat a monstrum átfordítása volt.
A győzelmi sorozat ezúttal sem szakadt meg, a fehérvári fiúk hozták a célt, amit kitűztek maguk elé, hiszen open kategóriában 40 ponttal Vass István végzett az első helyen, őt 37 ponttal Vekas Martin és 32 ponttal Boros Szabolcs követték. Mastersben 15 ponttal Mounier Stephane diadalmaskodott, a dobog második fokára 8 ponttal Lemke Péter, míg a legalsóra 7 ponttal Palágyi Dávid léphetett fel.
A nap versenybírájának szerepét a tízszeres bajnok, Kiss Tibor töltötte be.
A Felföldi Játékok Challenge ligazáróját, ami egyben OB döntő is lesz, szeptember 12-én fogják Somogyfajszon megrendezni, Mounier Stephane és Vass István számára pedig továbbra is csak a győzelem az elfogadott.