2020.08.26. 08:00
A főtábláért csapnak össze
Szerdán egy időben, 17 órakor rendezik a MOL Magyar Kupa, valamint a Fejér Megyei Kupa 3. fordulójának összecsapásait. A MOL Magyar Kupában már az országos főtáblára jutásról döntenek a találkozók.
Hermann Tamásra (j) nagy csata vár Fehérváron Fotó: Kri. / FMH
MOL Magyar Kupa
Mindhárom párosításban akad olyan csapat a továbbjutásért harcolók közül, akik a sorozat 2018/19, és a 2019/20 évi kiírásában eljutottak a főtáblára. A Tordas, valamint az Ikarus-Maroshegy együttesei akkor az Ercsi Kinizsi, illetve a Móri SE legyőzésével kaptak lehetőséget arra, hogy a legjobb 128 csapat között mérkőzzenek. Egy évvel később ugyanezt sikerült megvalósítani a Sárbogárd SE gárdájának, ők az Enying csapatát ütötték el a továbblépés esélyétől. Párosítások: Lajoskomárom SE–Sárbogárd SE, TóVill-Kápolnásnyék–Bodajk SE, Ikarus-Maroshegy–Tordas FÉSZ Zrt.
Fejér Megyei Kupa
A koronavírus-járvány miatt az előző év abbamaradt, és már a legjobb nyolc közé jutásért sem lehetett lejátszani két találkozót, így aztán nem is hirdettek győztest. 2018/19-ben pedig az Ercsi Kinizsi végzett az élen. A sorozatban már egy mérkőzést – Bicske II–Martonvásár SK (0-2) – augusztus 19-én lejátszottak, melynek alakulásáról a többi mérkőzéssel együtt számolunk be. További párosítások: Vajtai RSC–Enyingi VSE, Mezőfalva–Sárosd Kronos Sport, Kálozi SE–Kisláng, Kőszárhegy FC–Polgárdi, Kulcsi SE–Adony, Herceghalom–Ercsi Kinizsi, Bakonycsernye–Móri SE, Pátka–Fehérvárcsurgó, Pázmánd SE–Mányi TK, Dinnyés–Csór Truck-Trailer, Pákozd–Főnix FC, Baracs SE–DUFK SE.