Kisebb beszámolók a pályák széléről

2020.07.26. 21:47

Szoros mérkőzések a harmadik vonalban

Egy hét múlva már a bajnoki pontokért játszanak megyénk NB III-as csapatai a szombaton rajtoló bajnokságokban. Három együttes is utolsó edzőmeccsét játszotta a hétvégén, melyeken háromféle eredmény született.

Káldor András

Az Iváncsa KSE egygólos győzelmet aratott az Ikarus ellen

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Ikarus-Maroshegy–Iváncsa KSE 0-1 (0-0)

Ikarus: Matócza (Németh A.) – Farkas D, (Punk Sz.), Kovács K., Békefi, Farkas G. – Makai, Horváth (Patkós Á.), Bíró, Bencze (Skultéti ) – Kovács L, Dopuda I. (Zaire).

Vezetőedző: Bársonyi I.

Iváncsa: Prokop (Bola) – Madarász B., Aradi, (Suszter), Varga, Fekecs (Dániel) – Tóth Z, Pribék, Szellák, Domonkos, Vallejos – Balogh (Nicsenko).

Vezetőedző: Domján Attila

Gól: Vallejos

Az első játékrészben az Iváncsa végig dominált, de az Ikarus-Maroshegy gárdája jól állta a sarat, szerencsével és a jó kapusteljesítménynek köszönhetően őrizte a döntetlent. A szünetet követően sem változott túlságosan a játék képe, majd Vallejos Dominiqe szép lövéssel szerezte meg a győztes találatot, 0-1. Az Ikarus végig küzdve méltó partner volt.

Az Iváncsa KSE egygólos győzelmet aratott az Ikarus ellen

Bicske TC–Dabas-Gyón FC 1-1 (0-1)

Bicskei Kerecsendi Kiss Márton Utcai Sporttelep

Bicske: I. félidő: Haála – Bajor, Mlinárcsik, Radó D., Valentics, Marticsek, Lassu, Peinlich, Lencsés – Németh J., Török (Móri).

II. félidő: Haála – Gál, Sötét, Horváth, Madarász – Dencinger, Varga Zs., Kákonyi, Farkas – Varga Z., Kürti.

Vezetőedző: Vukmir D.

Gól: Varga Z., ill. Peres

A 22. percben Török Dávid remek labdájával Németh lépett ki, a menteni akaró vendégvédő azonban felvágta. A büntetőt Lassú Zsombor végezte el, félmagas jobbra tartó lövését a vendég kapus kiütötte, az ismétlés pedig mellé szállt. A 38. percben nem tudott menteni a hazai védelem, a labda Peres Csaba elé pattant, aki az ötös bal oldali sarkáról lőtt, Haála Iván reflexszerűen beleütött, de kezéről a labda a gólvonalon túlra jutott, 0-1. A 47. percben Dencinger Norbert ívelt a 16-osra a félpálya közeléből, Farkas Máté fejjel tovább csúsztatta a labdát Varga Zoltánnak, aki egy igazítás után a kapu jobb oldalába lőtt, 1-1. A második negyvenöt percben sokkal pörgősebb és mozgalmasabb játékot nyújtott a BTC, több helyzetet alakítottak ki, ám a kínálkozó lehetőségek sorra kimaradtak. A játék képe alapján igazságos eredmény született.

Mol Fehérvár II–VLS Veszprém 1-2 (1-1)

Mol Fehérvár II: Dala M. – Rádai, Dinnyés, Tóth A., Illés – Rónaszéki, Horváth B., Menyhárt, Major – Molnár M., Hajdinger. Csere: Papp M., Zólyomi, Kövesdi, Elek, Tóth B., Szileszki, Pál M., Futács.

Vezetőedző: Toldi Gábor

A 28. percben Molnár Márkó lövését védte a veszprémi kapus, a kipattanóra Hajdinger Zoltán ért oda leggyorsabban, és közelről kapuba lőtt, 1-0. Még a félidő lefújása előtt, a 44. percben Vass Szilárd 15 méterről bombagólt lőtt, 1-1, majd a 48. percben egy beadást követően a menteni igyekvő Tóth Attila a saját kapujába fejelte a labdát, 1-2. A 61. percben Szileszki Márk egyenlíthetett volna, ám 11-esét bravúrral védte a vendégek hálóőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában