Nyílt verseny

2020.07.22. 20:52

Kezdők és igazoltak dartsversenye Alapon

Korábban Sárbogárd adott helyet a dartsversenynek, amelynek szervezőbrigádja végül helyben, Alapon is teret engedett ennek a sportnak.

Szanyi-Nagy Judit

A győzteseknek járt az elismerés

Fotó: Szalai János Milán

Az alapi művelődési házban, profibb körülmények között rendezték meg a napokban az I. alapi dartsversenyt. Szalai János Milán polgármester – s egyben szervező – lapunknak elmondta: mivel a közeli Sárbogárdra rendszeresen sok alapi játékos érkezett, úgy döntöttek, a versenyt a községbe költöztetik. A közösségi épületben szabványméretű versenyállványokat használtak, de az esemény rangját a klimatizált helyiség, a hangosítás és a büfé is emelte – hangsúlyozta az elöljáró.

A verseny nyíltan zajlott, arra bárki, kezdő és igazolt játékos egyaránt nevezhetett. Versenyzők Alapon kívül Dunaújvárosból, Polgárdiból, Székesfehérvárról, de még Budapestről és Paksról is érkeztek, hiszen az egyes darts­csoportokban nagy híre ment a felhívásnak.

A győzteseknek járt az elismerés
Fotó: Szalai János Milán

– Nem jellemző, hogy a nyár közepén ennyien megjelenjenek egy dartsversenyen, ezért is örültünk a létszámnak – emelte ki a szervező. Mintegy háromtucatnyian érkeztek a megmérettetésre, amely „hagyományos” véget ért: duplával lehetett csak kiszállni a menetből. Az országos ranglistára és a nevekre pillantva látható, top 16-os játékosok is versenybe szálltak Alapon. Az első helyet a székesfehérvári Péter Tamás szerezte meg, őt másodikként a paksi Égner Attila követte, a dobogó harmadik fokára pedig a dunaújvárosi Hegedűs László állhatott. A legügyesebb 18 év alatti játékos Szabó Zsombor (Dunaújváros) volt, nőként a legjobban a fehérvári Csombok Krisztina teljesített. A legmagasabb kiszálló címmel (110 pont) Hegedűs László tért haza, míg a legtöbb 180-as kört Tamás Péter dobta.

Ha minden jól alakul, ősszel folytatása következik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában