Juhász Roland mégis a pályán fejezheti be karrierjét

Pezsgőt bontott, amikor kiderült, hogy folytatódik a bajnokság?

Ha azt nem is, mint oly sokan, én is örültem a döntésnek – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a Mol Fehérvár FC csapatkapitánya, a nyári visszavonulását már a télen bejelentő Juhász Roland. – Bár úgy érzem, a körülményekhez képest sikerült a legtöbbet kihozni az elmúlt időszakból, elég volt az otthoni edzésekből. Remek programot kaptunk a klubtól, de a futballspecifikus mozgások nagyon hiányoztak. A labdáról nem is beszélve! Jó volt újra edzésre menni, a csapattársakkal találkozni. Még úgy is, hogy ezekben a napokban is számos előírást be kell tartanunk, de ha ez az ára annak, hogy megint játszhassunk, legyen!

Ha nem tévedek, az MLSZ döntése nem csak azért tette boldoggá, mert ismét labdába rúghatott.

Persze, az is rögtön eszembe jutott, hogy mégis a pályán fejezhetem be a karrieremet. Március hetedikén, a Puskás Akadémia ellen játszottam legutóbb, de aznap sérülés miatt csak egy félidő jutott nekem. Nem így szerettem volna elbúcsúzni. Jelen állás szerint megadatik, hogy az utolsó tétmeccsem ne olyan bajnoki legyen, amelyen sérülés miatt le kell kéredzkednem. Hiányérzet így is lesz bennem, mert nem ülhetnek szurkolók a lelátón, de ahhoz képest, hogy nemrég annak a lehetősége is fennállt, hogy többé nem ölthetek Vidi-mezt NB I-es mérkőzésen, nincs okom keseregni.

Láttam képeket az egyik edzésükről, egy pillanatra azt hittem, kapusedzésen vesz részt.

No igen, harminchat éves koromra azt is megéltem, hogy egészségügyi okból kesztyűt kell húznom. Ez van, ezt kell elfogadni, és mivel mindmáig imádok focizni, el is fogadom. Vigyáznunk kell magunkra – is. A futball kontaktsport, nehéz kizárni, hogy a játék hevében ne érintkezzünk egymással, de ami tőlünk telik, megtesszük, hogy megfeleljünk az előírásoknak, miközben a klub is figyel ránk. Az öltöző helyett a pályán találkozunk, mindenki edzésszerelésben érkezik, a végén abban is távozik. Fertőtlenítjük a cipőket és a labdákat is, mindent, amit csak lehet. Nem a világ legkönnyebb dolga így edzeni, de még mindig jobb, mint otthon futni.

Amíg otthon futott, eszébe jutott, hogy meglehet, az a bizonyos felcsúti meccs volt az utolsó?

Igyekeztem nem gondolni rá. Elvoltam, tettem, amit tennem kellett, úgy veselkedtem neki a „házi feladatoknak”, hogy becsülettel megcsinálom. Egyrészt sosem voltam az a típus, aki a kibúvókat keresi, másrészt az is hajtott, hogy ha egyik napról a másikra bejelentik a folytatást, ne teljen sok időbe, amíg utolérem magam. Nekem már nincs sok időm a pályán, nem állhatok úgy hozzá, hogy ráérek még. A mentalitásom olyan, mint tíz vagy húsz éve volt, régen is pozitívan gondolkodtam, most is. Mindvégig bíztam benne, hogy be tudjuk fejezni az idényt. Ennek azért is örülök, mert úgy tűnik, idehaza sikerült időben megfékezni a vírust, és ha lassacskán is, de minden visszatérhet a régi kerékvágásba.

Közel a harminchéthez nehéz volt az újrakezdés?

Mivel edzésben voltam, nem. Hála az égnek, jó géneket örököltem, szerintem fél évvel a visszavonulásom után is bevethető állapotban lennék. Nagy a mozgásigényem, a jövőben is hetente többször fogok edzeni. Nem akarok leereszteni, százhúsz kilósan jönni-menni. Az nem én vagyok.

Hallani, hogy a következő idényben is felbukkanhat Fehérváron, méghozzá pályaedzőként.

Hallani róla, igen. Konkrétum és aláírt szerződés híján azonban korai erről beszélni. Az nem titok, a vezetőkkel egyeztettünk már a hogyan továbbról, szeretnék a klubnál maradni, és úgy vettem észre, részükről sincs ennek akadálya. Ez viszont odébb van, egyelőre nem vágyom másra, mint hogy élvezzem a karrieremből hátralévő időszakot. Ráadásul vannak még céljaim.

Úgymint?

Jó lenne bajnoki címmel vagy kupagyőzelemmel lezárni ezt a fejezetet, másfelől amit a télen mondtam, ma is igaz: ha eljön a napja, egészségesen akarom elhagyni a pályát.

Milyen befejezést képzelt el?

A mostani körülmények között nem lehet ideális befejezésről beszélni, főként, mert a zárt kapus találkozókért senki sem rajong. Néhány hónapja megálmodtam egy szép forgatókönyvet a búcsúra, de az élet átírta. Valamiért ennek így kellett történnie, de így is szerencsésnek vallhatom magam, mert visszakaptam az esélyt arra, hogy ne félbeszakadt idénnyel a hátam mögött köszönjek el.

Hány meccsre tervez még?

Ha minden jól megy, a nyolc bajnoki mellett három kupamérkőzés vár ránk, de nem gondolnám, hogy az összesen játszanom kellene. Amennyi lehetőséget kapok, megbecsülöm, ezt ígérhetem. A lényeg, hogy segítsem a Vidit. Ha egy percig, akkor addig, ha a pálya széléről, akkor onnan.

Ez szinte búcsúbeszéd.

Ott még nem tartunk! Amíg futballista vagyok, azért küzdök, hogy bekerüljek a csapatba. Mindamellett maximálisan tiszteletben tartom, ha a szakmai stáb úgy dönt, ne Juhász Roland szerepeljen a védelemben, hanem más. Nekem az is megfelel, ha a kapuba állítanak, úgyis van kesztyűm...