A vb-szereplő öttusázó, Fröhlich Tamás hulladékot szállít a folytatásban

A pályafutását az Alba Volán SC-ben kezdő és befejező modern pentatlonista nagy ígéretnek számított, rendszeres szereplője volt a korosztályos világversenyeknek, amelyeken rendre jól is szerepelt, többször lépett dobogóra. Másfél éve, 2018 szeptemberében, Mexikóvárosban egyéniben állt rajthoz a vb-n, bár jól futott, nem került a döntőbe. Tervei szerint a márciusi, országos bajnokságon búcsúzott volna az öttusától, a koronavírus azonban keresztülhúzta számításait, a viadalt két nappal a rajt előtt lefújták. Fröhlich csendben lépett le a színről, immár egy nagy teherautót vezet, veszélyes hulladékot szállít egy fehérvári cég kötelékében.

Hirtelen fordított hátat az öttusának. Mikor döntött a búcsú mellett?

– A 2018-as esztendő végén nézegettem a mezőnyt, úgy éreztem, lemaradtam a nálam sokkal fiatalabbaktól, arra jutottam, túl sok energiát kellene beletennem, hogy fejlődni tudjak. Úgy ítéltem meg, logikus, ha elkezdek gondolkodni a búcsún. Elkezdtem a korábbinál felnőttesebb felfogásban, céltudatosabban edzeni, vívóedzőt is váltottam, ebben a tusában Salamon Gábor lett a trénerem. Nagyon sokat tanultam tőle, de ez még mindig nem volt elég, tavaly már láttam, nem tudok előrelépni, úgy teljesíteni, ahogy szeretnék. Elég sok álmatlan éjszakám volt ez ügyben, végül arra jutottam, befejezem. Minden sportoló életében előbb vagy utóbb eljön ez a pillanat, nálam most érkezett el. Vasárnap leszek 26 esztendős.

Úszni kezdett kisgyerekként, később lett pentatlonista. Mi szólt a váltás mellett?

– Apukám is öttusázott, de ezt csak később tudtam meg. Úszni kezdtem, ügyes voltam, beválogattak a legjobbak közé, valamint kérdezték, lenne-e kedvem a többi sportággal is foglalkozni. Örömmel mondtam igen, érdekelt, hogy másutt is bizonyíthatok. Az első komolyabb eredményem, 2010-ben az ifi B korosztályban elért Eb-bronzérmem csapatban, 16 évesen léptem először dobogóra korosztályos világversenyen. Ez lendületet adott.

Aztán bekerült a felnőttválogatott keretébe, Martinek János szövetségi kapitány végig bízott önben, gyakran versenyeztette.

– Először 2016-ban kerültem a keretbe, Martinek a következő év januárjában lett a szakmai munka első számú felelőse, valóban több világversenyen szavazott bizalmat nekem. Alekszejev Tamarával váltóban dobogóra léptem Kairóban, 2017 márciusában a VK-n, váltóban megszereztük a bronzérmet, komoly eredmény volt.

Ez volt a legemlékezetesebb versenye?

– Az egyik feltétlenül. Büszke vagyok az ifi A Európa-bajnokságon, 2011-ben szerzett váltóaranyéremre, a 2012-es ifi vb-n egyéniben elért 4. helyezésre. A Laser-run világbajnokságon bronzot akasztottak a nyakamba, a junior országos bajnokságon pedig nyertem egyéniben. De talán a legemlékezetesebb a 2011-ben, hazai pályán, Fehérváron nyert váltóaranyérem az ifi A Eb-n, Klis Krisztián és Strobl Krisztián társaságában. Az álmom természetesen nekem is az olimpia volt, ez már nem jön össze, de összességében nincs hiányérzetem. A márciusi, fővárosi ob-n szerettem volna bejelenteni a búcsút, a viadal azonban elmaradt. Sofőrködöm, egy nagy autóval járom az országot, begyűjtöm a veszélyes hulladékot. Nagyon szeretek vezetni, imádom a környezetet, ráadásul jó ügyet szolgálok. Ipari gépésztanfolyamon veszek részt, valamint masszőri végzettségem is van, később ezzel is szeretnék majd foglalkozni. A sportot nem hagyom abba teljesen, ha lesz időm, megyek vívni, lovagolni, futni, úszni, talán még lőni is.

Mi volt a legfontosabb dolog, amire megtanította az öttusa?

– Gyakorlatilag mindenre. Nagy önbizalmat adott, sportszerűségre és kitartásra tanított. Az edzőimnek, vezetőimnek – legfőképpen Vörös Zsuzsának, Vitéz Lászlónak, Szabó Nikolettnek, ­Demeter Józsefnek, Korponai Istvánnak, Salamon Gábornak, Szloboda Józsefnek, ­Katona Fecónak, Soós Attilának, Varga Domokosnak, Papanitz Zoltánnak – sokat köszönhetek.