Harminc éve mutatkozott be a Vidi-kapus, Mitring István

Mosonmagyaróváron született és kezdett futballozni a MOTIM TE együttesében. A „Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?” elnevezésű, országos tehetségkutatón tűnt fel, a Vidi akkori utánpótlás-vezetője, Németh Lajos szúrta ki az egyik körzeti válogatón, a középiskolát már Fehérváron kezdte, a serdülőben pedig első számú kapus lett, Gödri Ferenccel küzdött az 1-es számú mezért. Az utánpótlás-válogatottban védett, az olimpiai együttesben, a nemzeti együttesben egyszer volt kerettag, Bicskei Bertalan kapitánysága idején, de meccsen nem ült a kispadon.

A Vidiben előzőleg mutatkozott be az élvonalban, 1990-ben. A Volán FC elleni, 4-1-es hazai győzelem során.

– Gyorsan elrepült három évtized. A Vidiből 1988 februárjában bevonultam katonának Budapestre, ahol két évet töltöttem, Disztl Péter mögött ültem a Honvéd kispadján, többek között a Celtic együttesével is találkoztunk a nemzetközi kupában. Bajnokok és kupagyőztesek lettünk, az volt az a szezon, ahol a döntetlenek után büntetők következtek. Disztl Péter a 11-eseket elképesztő magabiztossággal hárította, a Vidi viszont elbukta ezeket, így lett 4. a fehérvári egyesület, a Honvéd pedig megnyerte a bajnokságot.

Én pedig a szolgálat letelte után, 1990 tavaszán visszatértem a Vidibe. Disztl Peti kétszer komolyan megsérült mérkőzés közben, a Vác elleni bajnokin, valamint Glasgow-ban, a Honvéd BEK-meccsén, elkezdtem melegíteni, de nem álltam be. Petit a szünetben összetákolták, visszatért a pályára. Az ő habitusára jellemző volt, ha jelentős fájdalmakkal is küzdött, nem adta át a helyét. Ez amúgy jellemző ránk, a hálóőrök nagyon ragaszkodnak a korábban megszerzett pozícióhoz, én is többször védtem összevarrt kézzel és törött kisujjal. Aki eljutott magasabb szintig a kapuban, nagy arénákban, jelentős meccseken bizonyíthatott, annak a tűrésküszöbe magasabban található.

Disztl a fővárosból Erfurtba szerződött, Petry Zsolt Fehérvárról Kispestre, Mitring pedig Gróf Attilával küzdött a csapatba kerülésért a Sóstó Stadionban. Mitring került ki győztesen a küzdelemből, stabilizálta helyét a csapatban, hat éven át vele kezdődött az összeállítás.

– Tőkés Lászlóval, Polgár Lászlóval, Józsa Miklóssal viaskodtam az évek során, jól ment a védés, ha nem voltam sérült, én őriztem a Vidi kapuját. Az 1992–93-as idényben az év kapusa lettem, Sallói István kapta a legmagasabb osztályzatot, az utolsó meccs

előtt jobb volt az átlagom, Salec azzal előzött meg, hogy az utolsó fordulóban 9-es osztályzatot kapott, szenzációsan futballozott, megérdemelten lett a bajnokság legjobbja. Sallói elképesztően futballozott, olyan támadó szellemet hozott a csapatba, ami korábban nem volt jellemző a Sóstói Stadionban. Ha előzőleg gólt rúgtunk, azonnal visszaálltunk, azonban Sallói és Muzsnay vezérletével támadtunk tovább, igyekeztünk nyomás alatt tartani az ellenfelet.

Siófokra került, onnan Pécsre, aztán visszatért, Szuna József lett a klub elnöke, aki jelezte, szeretné, ha újra a Vidiben folytatná. Alá is írt, Milinte Árpáddal védte a piros-kékek kapuját, majd Finnországba távozott.

– A MyPa együtteséhez kerültem, megsérült a kapusuk, öt évet védtem náluk, szinte minden évben a dobogón végeztünk, majd a Kuopion PS csapatánál töltöttem két szezont, 36 évesen tértem haza, itthon még védtem a megyei első osztályban. Edzősködni kezdtem, előzőleg Finnországban is foglalkoztam fiatal kapusokkal, immár tizenhárom éve Felcsúton dolgozom, az utánpótlásban, jól érzem ott magam. A felnőtt együttes kapusait nyolc bajnokira készítettem fel, Vincze István megbízott edzőként dolgozott a PAFC-nál, neki segítettem.