Futács Márkó: Mennék, naná, hogy mennék már a pályára

– Otthon?

– Persze! – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére Futács Márkó, a Mol Fehérvár FC támadója. – Mennék, naná, hogy mennék már a pályára, de tudomásul veszem, hogy egyelőre nem lehet. Mindamellett ismét igazolódott, hogy minden rosszban van valami jó: februárban született meg a második kislányunk, és jelen helyzetben nagyon örülök, hogy itthon lehetek a családommal. Amiben tudok, a párom segítségére vagyok, élvezem, hogy több időt tölthetek a lányokkal, mint máskor. Van egy kis táblánk, arra felírjuk a napi menetrendet – mint az edzőtáborban. Az ébredés után jön a reggeli és a közös torna, utóbbiért Mia lányom felel. Bár még csak óvodába jár, utána következik egy kis tanulás, annak végeztével én is elvégzem az edzésemet, jobban szeretem délelőtt letudni. Az ebédet pihenő követi, délután pedig a közös foglalkozásoké és a játéké a főszerep. Közben időt kell szakítani a kertre, de ennek is megvan az előnye: levegőn vagyunk és mozgunk.

– Csak a meccsek hiányoznak, ugye?

– No meg a velük párosuló adrenalin! Edzésekből nincs hiány, Barta Gábor, akinek a személyre szabott programokat köszönhetjük, még arról is gondoskodik, hogy hétről hétre új „menüvel” lepjen meg minket. Nyilván jobb lenne Sóstón edzeni, de most ez van, ebből kell a maximumot kihozni.

– Mit gondol, meddig mehet ez így tovább?

– Jó kérdés. Talán az eddig elmondottakból is kiderült, hogy ebben a helyzetben is a jót keresem, és többnyire meg is találom – de a bizonytalanság zavar. Nem tudjuk, mi lesz, sötétben tapogatózunk. Sokat beszélek telefonon barátokkal, ismerősökkel, igyekszem tájékozódni a közeljövőt illetően, ám amíg valaki A-t mond, tíz perccel később más már B-t. Könnyítene a helyzeten, ha előbb vagy utóbb döntés születne a folytatásról.

– A hírek szerint akadnak olyanok, akik nem erőltetnék a mihamarabbi visszatérést.

– Én nem tartozom közéjük. Azt természetesen meg kell várni, hogy elmúljon a járvány, de amint lehet, rohanok futballozni. Megértem azokat, akik nem keseregnének, ha ez az idény nem a pályán érne véget, én mégis hiszek benne, hogy lesz még lehetőségünk játszani. A tabellán a második helyen állunk, a Magyar Kupában bejutottunk az elődöntőbe, lenne miért küzdenünk. Rendben, a Fradi előnye három pont, ráadásul két mérkőzéssel kevesebb játszott, csakhogy még nem engedtük el a bajnoki címet. Rajtunk múljon, hogy megszerezzük-e, ne másokon! Arról nem is szólva, hogy a mostani szituáció senkinek sem jó. A klubok, az edzők, a játékosok, a szurkolók ugyanúgy megsínylik, mint mindenki más, aki bármilyen formában kötődik a labdarúgáshoz.

– Huszonöt forduló elteltével hogyan hangzik az ön értékelése?

– Ami a csapatot illeti, állhatnánk jobban is. Hat győzelemmel kezdtük az idényt, aztán megtorpantunk. Miután Marko Nikolicsot Joan Carrillo váltotta, szükségünk volt némi időre, amíg átálltunk egyik stílusról a másikra.

– Már akinek…

– Igen, én ismertem korábbról Joan Carrillót, hiszen a Hajduk Splitnél már volt az edzőm. Remek szakember, érzem a bizalmát, ami nyilván fontos egy játékosnak. Ugyanakkor nem tagadom, csalódott vagyok. A csapathoz hasonlóan én is „bekezdtem”, a negyedik forduló után öt gólnál jártam, merész terveket szövögettem. Közbeszólt azonban egy bokasérülés, másfél hónapba telt, mire újra tökéletes állapotba kerültem. Jóllehet két térdműtét után az ember már annak is örül, ha nem dől ki hosszú hónapokra. A bajnokságban hét gól áll a nevem mellett, amire lehet azt mondani, hogy nem rossz, de én nem vagyok elégedett, többre és jobbra számítottam.

– Ne feledjük, a konkurencia is jelentős.

– Ezzel nincs gond, elvégre a futballban mindenkinek meg kell küzdenie a helyéért. Minél jobb labdarúgók alkotják a keretet, annál jobb a csapat. Szeretek a Vidiben játszani, a már említett súlyos sérülések után minden gól, minden győzelem nagyon boldoggá tesz. Élvezem, hogy futballozhatok. Ezért is lennék szomorú, ha az idény úgy érne véget, ahogy most áll a helyzet. Remélem, az élet megadja nekünk az esélyt, hogy még pályára léphessünk, mert nem csalódottan akarom befejezni, hanem úgy, hogy bizonyítom, több van bennem.