Tudatosan készült az edzői pályára

2020.03.30. 21:14

Játékosként kétszer nyert EHF-kupát, ma női csapatot irányít Virincsik Anasztázia

Hölgyeknél ugyan nem illik az életkort firtatni, de a sportolók pályafutásában mindig is meghatározó s nem takargatnivaló volt az esztendők száma. Meg aztán a napokban – egészen pontosan március 28-án – az 50. születésnapját ünneplő Virincsik Anasztázia különösebben nem is foglalkozik velük. Leginkább csak a gólok és a pontok számával.

Ferencz Balázs

A Gárdony-Pázmánd NKK NB I/B-s női kézilabdacsapatának edzője sincs könnyű helyzetben, a koronavírus-járvány miatt nem töltheti mindennapjait a sportpályán. De így is feltalálja magát, már a következő szezont tervezgeti fejben és papíron. Az ötvenedik születésnapját pedig nem is ünnepelte igazán Virincsik Anasztázia.

– A férjemtől, Tölgyesi Elődtől kaptam ajándékba egy barcelonai utazást, de a vírus miatt itthon maradtunk. A testvérem Kiskunhalason él, Előd anyukája pedig csak a kapuból köszöntött. Rengeteg üzenetet kaptam a közösségi média felületein és telefonon, sok mindenkinek eszébe jutottam, hiszen kerek ez az évszám – mosolygott Virincsik Anasztázia, aki szülővárosában, Kiskunhalason kezdett kézilabdázni, majd 18 éves korában Szegedre szerződött, ahol NB I-es játékos vált belőle, s Magyar Népköztársaság Kupa-bronzot nyert. Négy év után váltott, Debrecenbe igazolt, ahol meghatározó pillére volt az 1995-ben és 1996-ban is EHF-kupát nyert DVSC-nek. 1998-ban költözött Székesfehérvárra a 16-szoros válogatott irányító-átlövő, a Köfém SC, Cerbona, majd Cornexi néven futó élvonalbeli együttesben komoly érdemei voltak abban, hogy a fehérvári női kézilabdaklub aktív szereplője lehetett az európai porondnak.

Visszagondolt már a maga mögött hagyott évek sikereire?

– Alapvetően mindig előre nézek. Amíg nem váltam profi élsportolóvá, addig kemény küzdelem volt a mindennapi életemben is. Soha nem felejtem, hogy honnan indultam, minden döntés előtt sokat töprengek. S ha visszatekintek, általában jó döntések előzték meg a különböző életszakaszaimat. Érzelmi és racionális oldalról is megvizsgálom a lehetőségeimet. Három helyen játszottam pályafutásom során, alaposan meggondoltam, ha váltottam. Gyerekkoromban két évig atléta voltam, majd hetedikes koromban mentem el egy kézilabdaedzésre, egy hétig álltam a kapuban, majd rájöttem, hogy jobban szeretek gólt lőni. Nagyon gyorsan fejlődtem, két év eltelte után már az NB II-es csapattal edzettem. 20 évesen edzhettem először a Szeged NB I-es keretével, nagyon jó, válogatott játékosok között.

Debrecenben nemzetközi sikereket értek el.

– Szegeden kézilabdáztam, mikor válogatottmeghívót kaptam, ott lettem jó játékos. A DVSC hívott, de csak egy évvel később költöztem egy olyan csapatba, amely sorozatban elbukta a nemzetközi kupadöntőket. Köstner Vilmos irányításával aztán olyan gárda formálódott, amely nagyon szeretett edzeni és dolgozni. Nagy volt az összetartás, vakon hittünk az edzőnkben, s előbb az Oslo, majd a Larvik ellen is meg tudtuk nyerni az EHF-kupát.

Azt mondja, vakon hitt az edzőjében, de talán már akkor ott volt Önben az a tudatosság és precizitás, amit most trénerként is képvisel.

– Megjelent akkoriban egy könyv a DVSC-ről, s már akkor azt nyilatkoztam, hogy edző akarok lenni, olyan edző, aki a kemény munkában hisz. Tudatosan készültem erre a pályára, Debrecenben szereztem edzői licencet, s teljesen másképp kezdtem gondolkodni a pályán is. Megértettem, hogy mi miért történik a szakmán belül.

Székesfehérvárra komoly erősítésként érkezett 1998-ban.

– Nem volt rossz csapat Fehérváron, Berzsenyi Mária volt az edző, amikor Németh Helgával, Vas Annamáriával és Mátyás Augusztával érkeztünk erősítésként. Az első évben nem voltunk sikeresek, aztán egyre jobb eredményeket értünk el. Már Debrecenben is kiváló játékosokat kellett irányítanom, ugyanakkor Köstner Vilmos szabadabban engedett mozogni, imádtam gólt lőni, s ő hagyott is. Mikor Fehérváron is ő lett az edzőm, a második itt töltött idényemre kovácsolódott össze a csapat.

Virincsik Anasztázia 2003 decemberében, a búcsúmérkőzésén is gólokra tört
Fotó: FMH-ARCHÍV

Nem bánkódott azon, hogy 2003 decemberében visszavonult, majd másfél évvel később a Cornexi-Alcoa-HSB Holding is EHF-kupát nyert?

– Nem. Teljesnek érzem a játékos-pályafutásomat, addig játszottam, amíg élveztem. Azt követően a háttérből segítettem a csapatot, Babiczky Tibor mellett technikai vezetői feladatokat kaptam, sőt, a serdülőknél edzősködtem is a Cornexinél. Ugyanúgy éltem meg a diadalt pályán kívül, mintha bent lettem volna. Nekem mondjuk nem kellett autogramokat osztogatnom.

A Köfém csarnokban technikai vezető volt, mellette éveken keresztül dolgozott utánpótláscsapatok élén, most pedig Gárdonyban felnőtteket irányít. Melyik a nehezebb?

– Lubickolok a felnőttek edzésein, ki tudom élni a kreativitásomat, az utánpótlás korcsoportoknál éppen a kor adottságai miatt meg van kötve az ember keze. Egymásra épülő rendszer működik, ahol gyakran javítani, formálni kell. Felnőtteknél könnyebb meccselni is, kész játékosokkal dolgozik az ember, viszont a serdülőknél jó látni a rohamos fejlődést. Tízévesekkel is dolgoztam, például a mostani Alba NB I-es kézilabdázói, Piller Kármen, Utasi Linda, Hudra Enikő is játékosom volt.

Ha előretekint, körvonalazódik egy NB I-es kispad is talán?

– Nem. Ahhoz hamarabb kellett volna kipróbálnom magam a felnőtteknél. Talán ebben van hiányérzetem. Későn váltottam a technikai vezetőségről az edzőségre. Meg aztán egy NB I-es kispad szerintem férfiaknak való. Edzői teamet kell ma már összefogni, egy élvonalbeli magyar csapatnál pedig nemzetközi szinten kell művelni. Most az a célom, hogy meglegyen az edzői B licencem. Gárdonyban Feketéné Kovács Évával, a megfelelő papírral rendelkező trénerrel segítjük egymás munkáját.

Beszáll még a játékba?

– Miután egy térdszalagszakadás után nem műtettem meg a lábam, nem merek felnőttek között kézilabdázni. Csak nézem őket.

Milyen lenne az a korábbi társakat felvonultató álomcsapat, melyben Ön lenne az irányító?

– A bal szélen László Krisztina (DVSC) játszana, a bal átlövő Csapó Erika (DVSC) lenne, a jobb átlövő poszton nem tudnék dönteni Borók Rita (DVSC) és Németh Helga (Cornexi) között, a jobb szélen Utasi Ágotának (DVSC) álmomban is felraktam kínai figurába a labdát. Beállóban Kulcsár Anita (Cornexi) kihagyhatatlan, a kaput pedig Irina Szamozvanova (DVSC) védené.

Ezek is érdekelhetik