Hydro Fehérvár AV19

2020.03.24. 21:54

A védelem erősödött

Tapasztalt hátvédet igazolt a 2020/2021-es szezonra készülő Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata.

Dévai Nándor Csaba

Fotó: pixabay.com

A keret jelenlegi állása szerint a nyolcadik kanadai állampolgárságú játékost köszönthetjük Fehérváron, Geiger személyében, aki mind a tengerentúlon, mind Európában letette már a névjegyét. Az 1992-es születésű, 27 esztendős játékos az Egyesült Államok legmagasabban jegyzett egyetemi bajnokságában, az NCAA-ben mutatkozott be, majd az NHL előszobájának tekinthető AHL-ben szerzett felnőttrutint. Utóbbi bajnokságban 63 mérkőzésen lépett jégre, amely során négy gól és nyolc assziszt révén 12 pontot gyűjtött.

A fehérvári szurkolók számára ismerősen hangozhat az új igazolás neve, ugyanis a 2018/2019-es szezonban a Bolzanót erősítette, ahol 50 találkozón négy gólig – egy a Volán ellen – és 13 gólpasszig jutott. Legutóbbi állomáshelye a finn élvonal utolsó helyén záró Sport volt, ahol 49 mérkőzésen nyolc góllal és öt gólpasszal zárt.

– Úgy érzem, Székesfehérvár remek lehetőség számomra, hogy letegyem a névjegyem jégen és jégen kívül is. Az edzői stábbal és a klubvezetéssel beszélgetve nyilvánvaló­vá vált számomra, hogy pozitív mentalitásban kívánnak dolgozni és egy erős csapatot szeretnének építeni. Szívesen leszek egy ilyen együttes tagja, és hiszek abban, hogy segíthetek a csapatnak elérni a célját. Remélem, hogy a szurkolók engem is olyan lelkesedéssel fogadnak majd, mint ahogy szurkoltak a gárdának a szezonban – nyilatkozta a frissen igazolt védőjátékos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában