Három gól idegenből

2020.02.12. 22:09

Gyorsan eldöntötte a PAFC az igazán komoly kérdéseket

A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének odavágóján magabiztos sikert aratott a Puskás Akadémia FC az NB II-ben szereplő Békéscsaba otthonában.

Dévai N. Csaba

David Vanecek (fehér) duplájával megnyugtató előnyre tett szert a Puskás Akadémia FC

Fotó: PFLA.hu

Nem húzta az időt Hornyák Zsolt együttese másodosztályú ellenfelük ellen, az első perctől kezdve érkeztek a felcsúti helyzetek. A 3. percben Luciano Slagveer jobb felső mellett elsuhanó lövését jegyezhettük fel elsőként, majd Josip Knezevic lőtt kapu fölé egy kipattanót. Hazai oldalról Gránicz Patrik ütemtelenül eleresztett lövése okozott riadalmat első ránézésre, próbálkozása viszont mellé szállt. Gyurcsó Ádám 21. percben elengedett löketét is tudta még hárítani Ribánszki László a csabai kapuban, egy perccel később David Vanecek viszont már túljárt az eszén, 0-1. A felcsúti helyzetekre és gólra sárga lapokkal tudott válaszolni a hazai együttes, hét perc leforgása alatt Nagy Sándor, Polényi Gábor és Tóth Dániel is megkapta első figyelmeztetését Szilágyi Sándor játékvezetőtől. Kicsivel több mint fél órányi játékot követően sikerült a felcsútiaknak újabb találatot bevinni, Jakub Plsek hosszú passzával Slagveer süvíthetett el a jobb szélen, amely megindulás végeztével elegánsan a békéscsabai kapuba gurított, 0-2. Az első 45 perc már csak egy Plsek-sárgát hozott, kétgólos felcsúti előnynél vonulhattak pihenőre a játékosok.

David Vanecek (fehér) duplájával megnyugtató előnyre tett szert a Puskás Akadémia FC
Fotó: PFLA.hu

A szünetben az eredményből kifolyólag lekapta Knezevicet Hornyák Zsolt a pályáról, helyére Varga József érkezett. Két perc telt el a folytatásból, mikor Urblík József bólintott kapura egy szögletet követően, és bizony Ribánszki bravúrja kellett, hogy ne nőjön háromra a két csapat közti különbség. Szintén a hazaiak hálóőrének kellett munkába avatkoznia Vanecek lövésénél az 50. percben, amely löket a rövid alsóba tartott. Hegedüs Lajosnak kevesebb dolga akadt a vendégek kapujában, ám az 54. percben neki kellett kimozdulnia, hogy elcsípje Faragó Tomas beadását. Pillanatokra tudta csak ellenfele kapujánál tartani a labdát a Békéscsaba, míg a túloldalon sorra jöttek a helyzetek: előbb az ismét rendkívül agilisan futballozó Slagveer, majd Varga lövését kellett fognia Ribánszkinak. Az utolsó fél órát Urblík lökete nyitotta, majd a PAFC kapuja előtt alakult ki veszély: Faragó beadása után Lustyik Levente lőtt a kapu fölé. Több komolynak mondható hazai helyzet után megrázta magát a PAFC, és a 78. percben Vanecek révén bevitték a kegyelemdöfést: Sós Bence kanyarintott középre egy szögletet, amit a cseh támadó a lila-fehérek kapujába fejelt, 0-3. Az utolsó percekben a hazaiaktól Nikola Pantovic veszélyeztetett, míg Vanecek fejesét a kapufára tolta Ribánszki – ezzel a mesterhármas nem sikerült a felcsúti támadónak.

A háromgólos felcsúti előnyről induló visszavágót február 19-én rendezik a Pancho Arénában.

JEGYZŐKÖNYV

Békéscsaba 1912 Előre–Puskás Akadémia FC 0–3 (0-2)

Kórház utcai Stadion, vezette: Szilágyi Sándor (Szilágyi N., Tőkés R.)

Előre: Ribánszki – Pilán, Nagy S., Polényi, Zahorán – Faragó T., Lustyik, Babinyecz, Máris (Gréczi, 60.) – Gránicz, Tóth D. (Pantovic, 69.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

PAFC: Hegedüs L. – Huszti A., Meissner, Hadzsiev, Deutsch L. – Knezevic (Varga J., 46.), Urblík, Plsek (Golgol, 84.) – Slagveer, Vanecek, Gyurcsó (Sós B., 60.) Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Sárga lap: Polényi (25.), Tóth D. (28.), Lustyik (84.), ill. Plsek (40.), Varga J. (53.)

Gól: Vanecek (22., 78.), Slagveer (78.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában