jéghoki

2019.09.23. 21:49

Egy perc alatt dőlt el

A jégkorong Erste Liga 6. fordulójában a Corona Brasov ellen szenvedtek vereséget a Fehérvári Titánok.

Dévai Nándor Csaba

Férfias, kemény küzdelmet hozott a két együttes összecsapása Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

A vasárnapi, Dunaújvárosban elszenvedett 8-1-es vereség után egy cél lebeghetett a Titánok szeme előtt: hajuknál fogva kirántani magukat abból a gödörből, amibe alaposan beleragadtak – ez viszont csak részben sikerült hétfő este.

Rémálomszerűen indult a sárga mezes brassóiak elleni találkozó, az első öt percben nem igazán hagyta el a védekező harmadot a Titánok együttese. Az első komolyabb fehérvári helyzetet végül hat perc eltelte után jegyezhettük fel az utókor számára, ekkor Colin Campbell és Császár Hunor összjátéka után előbbi ziccerét hárította Polc Patrik és a kapuvas együttes erővel. Az átmeneti hazai nyomás hatására az első emberelőny is megszületett, ám Bors Huba kiállítása során Roberto Gliga és Bíró Gergő kettő az egy ellen kialakított helyzete volt a legnagyobb gólszerzési lehetőség.

A fehérvári pozitívumok rövidke sora az előny lejártával pedig véget is értek, teljesen szétesett az együttes. A 10. percben Chase Harrison szép csuklólövése szakította ki a gólzsákot, majd a 14. minutumban Cody Folwie és Daniel Tranca egymást 11 másodperccel követő, előbb kettős, majd szimpla előnyből szerzett találata már háromgólosra növelte a különbséget, 0-3.

Az újabb kapituláció után időt is két Kiss Dávid a Titánok kispadján, de a helyzet menthetetlennek bizonyult, és még mindig a 14. percben járva – 33 másodperccel a második gól után – ismét Tranca mattolta Gyenest egy kipattanó után, 0-4. A negyedik találatot követően átadta a kezdeményezés jogát a Brassó, ami több nagy fehérvári helyzetet is eredményezett, de nem sikerült túljárni Polc eszén.

Férfias, kemény küzdelmet hozott a két együttes összecsapása
Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fordulást követően felváltva forogtak veszélyben a kapuk egészen az 5. percig, ekkor ugyanis emberelőnybe kerültek a Titánok, amely két perc alatt öt komoly védést is be kellett mutatnia Polcnak, hogy megőrizze a különbséget. Nem tanult hibájából a Brassó, egy perccel később Bors után Gliga is kiült, a kettős előnyt pedig Mihály Ákos centerezését követően a 18 éves Kovács Alex révén használta ki a Fehérvár, 1-4. Fellelkesítette a hazaiakat a szerzett gól, és bár egy újabb kettős előnyből nem sikerült, egyenlő létszámnál sikerült csökkenteni a különbséget – kétszer is. Előbb Nagy Ákos vert be egy kipattanót, majd Balogh Bence a kapus lepkéskesztyűje és mamutja között lőtte ki a hosszút, 3-4.

Ahogy mondani szokás, mindjárt más lett a gyerek fekvése, az utolsó harmad első perceiben visszatért szendergéséből a brassói alakulat. A vendég nyomás végül három perc után törte meg a hazai védelmet, Wacey Rabbit maradt üresen a kapu előtt, és lőtt a hálóba, 3-5. Ezúttal nem szeppentek meg a Titánok, emberelőnyöket és azok során komoly helyzeteket alakítottak ki. Ez viszont csupán arra volt elegendő, hogy Horváth Milán révén izgalmassá tegyék a végjátékot, 4-5 arányban az erdélyi gárda győzedelmeskedett.

JEGYZŐKÖNYV

Fehérvári Titánok–Corona Brasov 4-5 (0-4, 3-0, 1-1)

Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 250 néző. V.: Soós, Nagy A., Kis-Király, Soltész

Titánok: Gyenes – Horváth M. 1, Vas M., C. Campbell, Mihály Á. (1), Péter – Erdély B., Kiss R., Balogh B. 1, Császár (1), Madácsi (1) – Imre, McCutcheon, Dézsi (1), Kovács A. 1 (1), Nagy Á. 1 – Halasi, Almási, Buzás (1), Vincze G. (1) Vezetőedző: Kiss Dávid.

Brassó: Polc – Armstrong, Harrison 1, Fowlie 1 (2), Plante (1), Rabbit 1 – Borisenko, Stephenson (2), Péter B. (1), Tranca 2, Zsók – Bors, Mihály E., Bíró G., Gliga, Molnár Zs. –Bíró O., Szabó D., Bíró M., Gajdó, Molnár Z. Vezetőedző: Pénzes Julius

Kiállítások: 10, ill. 16 perc

Kapura lövések: 28-41

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában