A PAFC 17 éves középpályását, Radics Mártont feldobja a sok néző

Tizenhét évesen első Fradi-­meccsére és negyedik NB I-es bajnokijára készülődik. A korosztályában nem sokan mondhatják el ezt magukról.

– Való igaz, az elmúlt három fordulóban kezdőként szavazott nekem bizalmat a mester, remélem vasárnap is tudom folytatni a sormintát – mondta lapunknak Radics Márton, a Puskás Akadémia fiatal középpályása. – Akkor sem leszek elkeseredve, ha nem vagyok ott a pályán a kezdő sípszótól, ha a kispadról kell beszállnom, ugyanúgy kihajtom majd a belem a csapatért. A Ferencváros kiemelkedik a magyar mezőnyből, én mégis azt mondom, nekünk mindig a győzelemre kell játszanunk.

Kérdés, hogy telt ház előtt ehhez az optimizmushoz teljesítmény is párosul-e?

– Nem ijedek meg, ha sok szurkoló előtt kell pályára lépnem, sőt inkább doppingol. Az sem zavar, ha nem csak dicséretet hallok a lelátóról.

Nem tudom, ebben mekkora tapasztalata van, lévén még az ifiben focizhatna.

– A koromnak ehhez semmi köze, tavaly a Puskás második csapatával már megtapasztaltuk a harmadosztályban, hogy ez nem a kislányok játéka. Akkor sem zavart, most sem fog, simán kizárom a külvilágot.

Hirtelen beugrik egy jelenet a Fehérvár elleni mérkőzésen, amikor a Kovácsik Ádámról kipattanó labdát óriási ziccerben nem találja el. Sokat rágódik még az eseten?

– Nem tagadom, abban a pillanatban piszkosul mérges voltam magamra, sokat küszködtem meccs közben és utána is, hogy kitöröljem az emlékezetemből. Persze ez nem olyan könnyű, főleg azért, mert az egykori csapattársak voltak olyan rendesek, hogy folyamatosan emlékeztettek az ominózus jelenetre. Hogy is mondják? Minek az embernek ellenség, ha vannak barátai?

Elégedett az eddig nyújtott teljesítményével?

– Az Újpest elleni szezon­nyitón dolgozott bennem a drukk rendesen, de azóta sikerült felvennem a fordulatszámot. A társak is sokat segítenek ebben, ahogy Hornyák Zsolt vezetőedző is – senki sem kéri tőlem, hogy váltsam meg a világot. Persze, az idő múlásával egyre több lesz az én felelősségem is, de most az a legfontosabb, hogy azt játsszam, amire képes vagyok.

Akkor nem is kell „letutizni” a passzokat, átadásokat?

– Azt azért nem mondanám. A találkozók elején én is szeretem „bebiztosítani” magam, ez az önbizalmamnak is jót tesz. Később már képes vagyok váratlanokat is meghúzni. Azt hiszem, eddig egészen jól muzsikálok (nevet).

Győrből került az akadémiára, azért jött Felcsútra, hogy élvonalbeli futballista legyen?

– Igen, mert láttam magam előtt a jövőt. Úgy számoltam, az U17 után jön az NB III, majd a második vonal Csákváron, végül pedig az első osztály. Szerencsére nekem sikerült pár lépcsőfokot átugrani.

A jelenlegi keretből kitől kapja a legtöbb segítséget?

– Egyértelműen Szolnoki Rolitól, aki egy poszttal mögöttem játszik. Folyamatosan beszél, kommunikál, ami sokat jelent nekem meccs közben. Yoëll van Nieff például tekintélyes játékosmúlttal érkezett Hollandiából, ő az, akire leginkább felnézek.