hibátlan teljesítménnyel

2019.07.18. 22:17

Menetelnek a junior kézis lányok

A magyar női junior kézilabda-válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjében remek, tízgólos sikert ért el Románia ellen, ezzel hibátlan teljesítménnyel jutott be az elődöntőbe.

Káldor András

Egy lépéssel közelebb kerültek a célhoz Fotó: Török Attila/MW

Az Európai Kézilabda Szövetség a középdöntők lezárultával elkészítette az Európa-bajnokság hátralevő versenynapjainak programját. Az elődöntők után, a vasárnapi bronzmeccsre 15 órakor, a kontinenstorna döntőjére 17.30-kor kerül sor.

Golovin Vlagyimir szövetségi edző tanítványai eddig a kitűzött célt teljesítve haladnak előre, lépésről-lépésre. Mint ismeretes, a csoportelsőség volt a tét szerdán a középdöntőben, és a román válogatott fizikai fölényét kitűnően kompenzálta a gárda. Az első játékrész ugyan még szorosan alakult (12-11), ám a szünet után már egy kisebb hullámvölgytől eltekintve jól muzsikáltak a lányok, és magabiztos, tízgólos győzelemmel (31-21) zártak. Így eddig öt meccsből öt győzelem a mérlegük.

Egy lépéssel közelebb kerültek
a célhoz Fotó: Török Attila/MW

Az elődöntőben Oroszország lesz a mieink ellenfele, a mérkőzésre ma 18 órakor kerül sor az Audi Arénában.

Tavaly az U18-as vb-döntőt éppen ellenük vesztették el, vélhetően tanultak belőle a lányok, és remélhetőleg most jött el a visszavágás ideje. Amennyiben legjobbját nyújtja a válogatott, akkor ismét olyan felejthetetlen élményben lehet részük a szurkolónak, mint egy évvel korábban a debreceni U20-as vb-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában