Alba Fehérvár

2019.07.26. 21:07

Itt az újabb idegenlégiós!

A 28 esztendős amerikai Carlton Guyton személyében univerzális játékost szerződtetett az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata.

Horog László

Guyton az Alba harmadik légiósa a következő szezonra Fotó: SC

Carlton Guyton is aláírta szerződését az élvonalbeli Alba Fehérvárhoz, a 193 cm magas, 88 kg súlyú amerikai kosaras Chicagóban ismerkedett meg a sportággal, a középiskolás évek során a Rich South együttesében pattogtatott, az egyetemi bajnokságban a Mineral Area College, majd a Kent State alakulatát erősített két-két éven át. Előbbi helyen 15, utóbbi gárdában 12,4 pontot átlagolt. Ezt követően Európába tette át a székhelyét, megjárta a svéd Stockholm Eaglest, Németországban három klubban – Ehingen, Oettin-

ger, Braunschweig – játszott, majd Olaszországban, az Assigeco Casalpusterlengo csapatában próbált szerencsét.

Guyton az Alba harmadik légiósa
a következő szezonra Fotó: SC

A tavalyi idénye nem indult jól, a görög Rethymno Cretan Kingsben kezdett, néhány meccs után azonban megsérült, szerződést bontott, így a szezont a német másodosztályú Hamburg Towersnél fejezte be. Guyton rutinos, univerzális kosaras, aki 1-es, 2-es és 3-as poszton is bevethető. Mozgékony, jól egy-egyezik, valamint pontosan dob távolról is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában