Folytatni a fejlődést

2019.06.26. 22:35

Évek óta javuló formát mutat az Aqvital

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár számára augusztus 4-én kezdődik az új idény.

Dévai Nándor Csaba

Tányéros Ádám (b) is a csákvári védelmet erősíti majd Fotó: NSO

A legutóbbi másodosztályú kiírást végül a 11. helyen befejező csákvári alakulat immáron Visinka Ede, a Puskás Akadémia FC második számú csapatától érkező vezetőedző irányításával esett át az első tréningen. Az elmúlt időszakban a vezetőedzői poszt mellett a keret is alaposan kicserélődött, nagyrészt a felcsúti akadémiával kötött együttműködésnek köszönhetően.

– Tizennyolc mezőnyjátékos és három kapus vett részt az első foglalkozáson. Egy rossz szavam nem lehet, mindenki nagyon odatette magát. Úgy látom, mindenkiben dolgozik a bizonyítási vágy.

Tányéros Ádám (b) is a csákvári
védelmet erősíti majd Fotó: NSO

Ha ez a munkamorál lesz az alap, jó csapatunk lesz – nyilatkozta Visinka Ede a klub honlapjának. Az edzésen részt vett már Tányéros Ádám és Csató Martin is, akiket a Budaörs, illetve a Dorog együttesétől igazoltak, valamint Albert István, aki Debrecenből érkezett Csákvárra.

A szezon augusztus 4-én rajtol el, addig pedig még sok munka és felkészülési mérkőzés vár a Visinka-legénységre, ám utóbbiak menetrendjéről még nem adott tájékoztatást a csákvári klub.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában