Bepakolt bőrönd

Nagy volt a riadalom 2017 szeptemberében Csákváron, amikor a Merkantil Bank Ligában szereplő Aqvital FC nyolc fordulót követően nyeretlenül, mindössze három ponttal a tabella végén „kullogott”. Ráadásul a Gyirmóttól hazai pályán elszenvedett nagy arányú vereséget követően megköszönték a munkát az egykori remek élvonalbeli labdarúgónak, Szanyó Károlynak, helyére pedig a játékosként a Vasasban és a Honvédban is megforduló, edzőként a Puskás Akadémiát az NB I-ben trenírozó Szijjártó Istvánt ültették. A 60 esztendős szakember bemutatkozása sem sikerült jól a Vértes lábánál, de idővel „gatyába rázta” a társaságot. Az idény végére a 11. helyre kúsztak fel a kék-sárgák, aztán a 2018/19-es kiírást is ugyanebben a pozícióban fejezték be. Hiába lett tehát stabil középcsapat a Csákvár, Szijjártónak most mégis mennie kellett.

Hogy telnek a napjai egy munkanélküli edzőnek?

– Családi körben, nyaralással – mondta Szijjártó István. Béreltünk egy cabriót, kellett is egy kis szél ebben a rekkenő hőségben. Elvileg van állásom, mivel teljesítettem a szerződésemben foglaltakat: a Csákvár jövőre is a második vonalban futballozhat, így papíron az én kontraktusom is egy évvel meghosszabbodott.

Ezt nem értem.

– Pedig egyszerű, a szerződésem értelmében, amennyiben a csapat bent marad az NB II-ben, automatikusan meghosszabbodik egy évvel a kontraktusom. Ezt az elnökünk, Nagy Sándor is tudta, aki április végén még elégedettségének adott hangot. Az utolsó forduló után derült ki, mégsem én leszek a vezetőedző a következő szezonban.

Meglepődött?

– Gondolhatja. Már a jövő évi erősítéseken dolgoztam, több játékossal beszéltem, akik szóban elkötelezték magukat Csákvárra. Elég kellemetlen volt, amikor kiderült, hogy engem meg leváltanak.

A tavaszi szezonban többször kritizálta a játékosait, ez közrejátszott a menesztésében?

– Nem hiszem. A labdarúgásban nem lehet „cicózni”, csakis az őszinteség vezethet eredményre. Mindenkit felnőttként kezeltem, pedig voltak a keretben bőven fiatalok, akiket „babusgathattam” volna. Nem mindenkinek tetszett, amit mondtam, de én bárkivel le tudtam ülni szemtől-szemben. Meg kell érteni, hogy egy edző általában jót akar a játékosainak, nem a saját maga szakmai karrierjét tartja szem előtt. Néha megvolt kötve a kezem, gondolok itt a fiatalszabályra, ami a 21 éven felülieket jobb teljesítményre kell, hogy ösztönözze. Ha nem emelkedik ki a többiek közül egy 22 esztendős focista, akkor nem tud bekerülni a meccskeretbe, mert kell a hely a fiataloknak. Hiába tehetséges valaki, ez még magában nem elég. Ott van például a 18 éves Skribek Allen, aki a Puskás Akadémia utánpótláscsapataiban vitte a „prímet”, én viszont mondtam neki, ha ilyen felfogásban futballozik, akkor soha nem jut majd el az NB I-ig.

Mennyire kifizetődő ez a fajta edzői mentalitás manapság?

– Erre csak az élet adhat választ. Egy biztos, az eredményeken kívül az is minősít egy trénert, hogy a játékosaira milyen klubok vetik ki a hálójukat. Engem a télen úgymond „lefejeztek”. Nagy Zsolt, Tamás Nándor és Bobál Gergely távozásával szinte az egész támadósoromat le kellett cserélni. Ami megnyugvást jelent a mai napig, hogy mindhárman felfelé „buktak”, azaz első osztályú együtteshez igazoltak. De ott van a remek szezont futó Baranyai Ádám is, akit hiába szerettem volna megtartani, ősszel már az élvonalbeli Kisvárdát erősíti. Volt, akiből én akartam NB I-es labdarúgót faragni, de sem Deutsch László, sem pedig Nándori Botond nem kellett a Puskás felnőtt alakulatába.

Miben hibázott ön szerint?

– Időnként túl engedékeny voltam, a jó szívemre hallgattam, pedig szigorúbbnak kellett volna lennem. De kár már a múlton keseregni, az edzői szakma már csak ilyen: a bőröndnek mindig készen kell állnia, bepakolva! Volt egy állásom a Puskás Akadémiánál még mielőtt átvettem volna a Csákvárt, remélem, Felcsúton folytathatom majd a munkát.