A védekezés lesz a kulcs

2019.05.03. 18:11

Az év egyik legfontosabb bajnoki összecsapása vár az Alba FKC-ra

Az év egyik legfontosabb bajnoki összecsapása vár az Alba Fehérvár csapatára szombaton 18 órakor a K&H Liga női kézilabda NB I 24. fordulójában.

Nagy Péter

Györkös Rebeka szerint fontos lesz a kapusteljesítmény is

Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Meglepő – és fehérvári szempontból nem túl kedvező – eredménnyel rajtolt az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 24. játéknapja: csütörtökön a dobogóra hajtó érdi gárda háromgólos vereséget szenvedett Debrecenben, amivel a DVSC visszavette a hatodik helyet az Albától, az Érd pedig lépéshátrányba került az immáron harmadik Siófokkal szemben.

A nemzetközi porond egyáltalán nem szerepelt a Deli Rita vezette FKC célkitűzései között az idény előtt, de az „evés közben jön meg az étvágy” elvet figyelembe véve a koronázóvárosi hölgyek még odaérhetnek az ötödik pozícióba – az pedig valószínűleg EHF-kupaszereplést érhet. Ehhez azonban pont a szombati rivális váci alakulatot kellene megelőzni Györkös Rebekáéknak, ami nem ígérkezik egyszerű feladatnak.

Györkös Rebeka szerint fontos lesz a kapusteljesítmény is
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

– Nagyon fontos szerepet játszik majd a védekezés, illetve hogy a kapusok miként teljesítenek majd a hétvégén – mondta az utóbbi időben remek formában védő portás. – A váci csarnoknak jellegzetes atmoszférája van, a szurkolóik remek hangulatot csinálnak, ezért is nagyon veszélyesek hazai pályán. Egy biztos: mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy ponttal, pontokkal távozzunk onnan.

Megyénk másik első osztályú társaságára, a Dunaújvárosi Kohászra papíron sokkal egyszerűbb meccs vár szombaton 18 órakor a kiesés ellen menekülő Budaörssel szemben. György László tanítványainak kilencedik helyét nem fenyegeti veszély, de egy jó szériával az előttük álló Kisvárdát még befoghatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában