Kiizzadt győzelem

2019.01.22. 22:30

Nehéz csatában, egypontos Alba-siker született

A FIBA Europe Cup J csoportjának 4. fordulójában az Alba Fehérvár a bolgár BK Balkan csapatát fogadta. A kék-fehérek, bár többször biztosan vezettek, egy ponttal nyertek.

Káldor András

A szoros küzdelemben Filipovity Márkó kosara is sokat számított

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Fél órával a kezdő sípszó előtt aggódva várták az Alba Fehérvár szurkolói, hogy kifussanak kedvenceik a bemelegítésre, hiszen a gárda csapatkapitánya Lóránt Péter kisebb sérüléssel bajlódott, kíváncsiak voltak arra, hogy tudja-e vállalni a játékot. A két csapat első meccsén az erőcsatár műtét után lábadozott, nem lépett pályára, ám szerencsére most ott volt társai között.

Az Alba az utóbbi időben igencsak hektikus játékot nyújtott, és nem jött jókor a pénteki bajnokin, Kecskeméten elszenvedett újabb vereség sem. Igaz a FIBA Europe Cup sorozatában eddig nem állnak rosszul, bár soros ellenfelükkel szemben volt elszámolni valójuk, mivel a nyitófordulóban 88-82-re a bolgár együttes nyert. Azzal azonban mindenki tisztában volt, hogy ha sikerül legalább minimum hat ponttal győznie Jesús Ramírez legénységének, akkor egy újabb nagy lépést tehetnek előre a továbbjutás, az egyenes kieséses szakaszba jutás felé.

Eddig nem látott kezdőötössel állt fel az Alba, Rodney Bullock sikeres triplával, és szoros védekezéssel próbált bizonyítani a szakvezetésnek, hogy igenis helye van a csapatban. Elkapta a fonalat a gárda, bár a közel húszfőnyi bolgár szurkolósereg által folyamatosan buzdított zöldek tapadtak ellenfelükre. Majd több hibánkat kihasználva egalizáltak a 3. percre (13-13). Ekkor kissé szárnyaszegettnek tűnt az Alba, több volt az eladott labda, és a ponttalan passz. A negyed végére azért, ha nem is nagy különbséggel, de a nevük mellett állt a magasabb szám, és ezt a rövid pihenő után olyannyira fokozni tudták, hogy a 12. percben volt először több mint tíz pont a két csapat között, főként Jordan Heath, és Lóránt eredményességének kö szönhetően (24-13). Ezután ismét visszaesett a pozitívnak tűnő dobószázalék, nehezen szabadultak a már-már ziccerben levők a labdától, ez pedig azt eredményezte, hogy közelebb férkőzött ellenfelük a nagyszünet előtt, bár Martin Zeno két triplája lehető legjobbkor jött, így tízpontos vezetéssel mehettek végül pihenőre. Agresszívabban nyitott a Balkan a szünet után, előbb Mirko Mulalic hárompontosa, majd Alexandre Gavrilovic horga talált utat a fehérvári kosárba. Majd jött Freeman, ötöt szórt egymás után, valamint Lóránt hajszálpontos triplája, és duplája visszaállította a több mint tízpontos differenciát (47-35).

A szoros küzdelemben Filipovity Márkó kosara is sokat számított
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

A záró negyed előtt újfent szorossá vált, mivel jobbára a vendéglátók hibáiból élt a Balkan, és ki is egyenlített a 33. percre Gavrilovic (51-51). Majd a hajrába érve Dmitrov kosara már minimális bolgár vezetést eredményezett, Lórántnak azonban helyén volt a szíve, és tartotta csapatában a lelket. A végjáték, ha nehezen is, de az Albáé volt: Freeman 18 másodperccel a lefújás előtt bedobta két büntetőjét, és ezzel nyertek a kék-fehérek.

JEGYZŐKÖNYV

Alba Fehérvár – BK Balkan 65-64 (17-13, 19-13, 15-21, 14-17)

Székesfehérvár, 800 néző. Vezette: Clivaz (svájci), Gedvilas (litván), Fuska (szlovák).

Alba Fehérvár: Tóth P., Freeman 21/6, Bullock 3/3, Filipovity 2, Heath 9/8. Csere: Cabezas, Lóránt 19/3, Zeno 11/6, Keller I. Vezetőedző: Jesus Ramirez.

BK Balkan: Brown 12/6, Petkov 2, Minkov 6/6, Gavrilovic 13, Hopkins 10/3. Csere: Reed 5, Mulalic 12/9, Pavel Ivanov, Pavlin Ivanov, Dimitrov 4. Vezetőedző: Nebojsa Vidic.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában