A Fehérvár Karate Akadémia növendékei nemcsak a tatamin bizonyítanak

Sokaknak a tragikusan fiatalon elhunyt hongkongi származású kínai harcművész, Bruce Lee jut eszébe a karatéről, vagy éppen a Babettán „rohangáló”, Lindát alakító Görbe Nóra. A két színésznek köszönhetően néhány évtizede még rendkívül népszerűnek számító küzdősportban hazánk továbbra is termeli a tehetségeket, ezúttal a Fehérvár Karate Akadémia két fiatal versenyzőjét, Dezső Katát és Fekete Gergelyt ismerhetjük meg közelebbről.

Miért éppen karate?

– Annak is a kyokushin változata – vágja rá határozottan az egyetemi tanulmányaira készülődő Dezső Kata. – Kilenc éve, még negyedik osztályos általános iskolás tanulóként kezdtem el karatézni. Először a labdajátékokkal próbálkoztam, valamint az atlétikával, de végül megragadtam a harcművészetnél. 2010 óta versenyszerűen űzöm ezt a sportágat, kezdetben nem volt könnyű, a tapasztalat hiánya miatt elég sokszor hagytam el vesztesként a tatamit.

– Katával ellentétben én nem Zámolyon, hanem Székesfehérváron kezdtem el foglalkozni ezzel a sporttal, amit részben anyukámnak is köszönhetek – mondta a még középiskolás Fekete Gergely. – Másban nem igazán voltam jó, itt se úgy indult, de később aztán szép fokozatosan jöttek az eredmények is.

Akkor most „főállásban” küzdenek az ellenfelekkel?

– Gergőhöz hasonlóan én is a Telekibe jártam, de a sors fintora, hogy felvettek a Corvinusra Pesten – válaszolta a fiatal lány. – Most éppen azon munkálkodunk a szüleimmel, hogy átkerülhessek a fehérvári campusra – így nem kell az edzésekről se lemondanom.

– Mindenképp egy életformáról van szó, heti hat napon keresztül gyakorlunk, csak vasárnap pihenünk – tette hozzá a junior korú Fekete. – A család, a barátok megsínylik mindezt, de ha komoly eredményeket szeretnénk elérni, szükség van áldozatokra.

Mindig ilyen nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnnek?

– Talán a sportnak is köszönhetően rendszerezett az életünk, mindig be tudjuk osztani az időnket – véli a 17 esztendős fiú.

– Fel tudom emelni a hangom, ha akarom – szúr közbe a lassan 19. életévét betöltő Dezső. – A korom ellenére már belekóstoltam az edzősködésbe is, hát, nem egy könnyű szakma, az biztos.

Hogyan vívják ki a tiszteletet, főleg a fiatalabbak előtt?

– A düh nem tényező nálunk, úgy a tatamira sem szabad felmenni, akkor biztos vereség lesz a vége – jegyzi meg Gergő. – Az embert az elvégzett munka alapján ítélik meg.

– Először harminc gyereket kaptam a kezem alá, akik barátként, pajtásként kezeltek, nem érezték át annak a súlyát, hogy én felelősséggel tartozom értük – közli a felnőttek mezőnyében elsőéves Kata. – A büntetés ma már nem divat, nem is működik, vagy kiküldöm a rosszalkodókat, vagy felemelem a hangomat.

Pedig sokszor nem fenékig tejfel a versenyzők élete.

– Nem élem meg jól a kudarcokat, volt, hogy Belgiumig utaztunk és pár perc után véget ért számomra a kupa – vallja be az ifjabbik akadémista.

– Legalább egy jót kirándultunk – fakaszt mosolyra mindenkit a karakán hölgyemény. – Nőként sokszor kelek bal lábbal, de akkor is a maximumra törekszem – teszi hozzá.