Edzőjére, Kovács Ferencre emlékezik a balhátvéd, Horváth Gábor

Korábbi futballistái elegánsan, egységesen fehér ingben és fekete nadrágban vettek részt a búcsúztatáson. Az egykori csapatból öten maradtak távol. A balhátvéd, Horváth Gábor azon három játékos egyike, aki kezdőként lépett pályára a nemzetközi menetelés mindegyik összecsapásán.

– Megviselt Feri bácsi halála, az elsők között értesültem róla. Azonnal elkezdtem sírni. A stadionban voltam, az utánpótlásbázison, ott hallottam a hírt, hogy az edzőnk elhunyt. Én hívtam a régi társakat, elsőként Csongrádi Ferit, a csapatkapitányt, aztán a többieket, akiket elértem. A temetésen lepergett előttem a pályafutásom, a sok közös emlék, a sikerrel megvívott csaták részletei. Nem csak engem, a társaimat is megviselte az edzőnk elvesztése.

– Azt mondják, ön volt a tréner egyik kedvenc játékosa.

– Ez jól hangzik, bízott bennem és én is bíztam benne. De a nyolcvanas évek közepén szereplő Vidiben Szabó Józsi és Májer Lajos volt a kedvence. Mindenkinek megadta a tiszteletet és el is várta. Komoly respektje volt, ha bejött az öltözőbe, azonnal csend lett, mindenki leült a helyére és várta az edző mondandóját. Én 1983-tól 1986-ig dolgoztam vele, aztán 1987-től újabb egy évet. Feri bácsi korábban is tevékenykedett itt, én 1973-ben kerültem a Vidibe, vezetőedzőként dolgozott a Sóstón. 1972-ben érkezett, öt éven át tevékenykedett az egyesületben, majd Lantos Mihály váltotta. Kovács Ferencnél játszottam első felnőtt meccsemet a Vidiben, a Magyar Kupában, az NB II-es MÁV DAC ellen, kiestünk a nyolc közé jutásért vívott derbin, 3-1-re kikaptunk, 1976 decemberében.

– Nem volt kimondottan sikeres a bemutatkozása.

– Kezdőként léptem pályára, 17 évesen, balhátvédként. Emlékszem, Hannich Péter az ellenfélnél lépett pályára, két évvel idősebb nálam. A folytatásban a tartalékokkal készültem, két évvel később mutatkoztam be bajnokin, idegenben a Dunaújváros ellen, 3-2-re győztünk. Feri bácsi szívesen vetette be a fiatalokat, Csongrádi Ferenc, Májer Lajos, Végh Tibor 18–19 évesen gyakran szerepelt nála. Nem voltak mindig kezdők, folyamatosan építette be őket. Én 20 múltam, amikor megszilárdítottam a helyem az együttesben, akkor Feri bácsi az MLSZ-ben dolgozott, Lantos Mihály volt a tréner Fehérváron. Feri bácsinál 1980-ban játszottam az utánpótlás-válogatottban, az U21-es Eb nyolcaddöntőjében, az NDK ellen. Itthon 2-0-ra nyertünk, Jénában 3-0-ra kikaptunk, kiestünk. Lantos Mihálynál szilárdítottam meg a helyem a Vidiben, 20 évesen, később játszottam Verebes Józsefnél, Szentmihályi Antalnál, Molnár Ferencnél, őt váltotta Kovács Ferenc, 1983 nyarán tért vissza.

– Kevesen gondolták, hogy komoly menetelés kezdődik.

– Az 1976-ban ezüstérmes Vidiből Csongrádi, Végh és Májer maradt. Remekül kezdtük, télen vezettük a bajnokságot, sőt, a tavasz elején is, azonban zsinórban ötször kikaptunk, a dobogó legalsó fokán zártunk. A bronzéremmel kiléptünk a nemzetközi porondra, az UEFA-kupában megkezdtük szereplésünket.

– Mi volt Feri bácsi legnagyobb erénye edzőként?

– Fegyelmet követelt. Mindig elmondta, figyelem, fegyelem, szervezettség. Ezt minden meccs előtt közölte, nála ez volt az alap. Valamint a rengeteg edzésmunka. Sokat edzettünk és keményen. Mindig érezte, mikor kell visszafogni a terhelést, a meccseket frissen vártuk. Jó érzékkel választott játékosokat, egyik legjobb példa erre, a PSG–Videoton mérkőzés, ahol a balszélső Novath Györgyöt középső védőként, centerhalfként szerepeltette, ugyanis Disztl László sérülés miatt nem léphetett pályára. Novath Gyuri, azaz Liba kiválóan megoldotta a feladatot. A védelem így állt fel, Vaszil, Csuhay, Novath, Horváth Gábor. Ugyanis Végh Tibit az edző felvitte a középpályára, ráállította Safet Susicra.

– A szakvezető téli felkészüléseiről, az elvégzett munkáról legendák keringtek.

– A Pentelei-erdőben rengeteget futottunk. Öt kört kellett megtennünk, összesen 10 km-t, szintidőre. Aki nem ért be, annak plusz egy körre kellett jelentkeznie. Állandó gólkirályunk, Szabó József két másodperccel kicsúszott az időből, úgy esett be a célba. Hiába volt az egyik kedvence, a legeredményesebb játékosunk, a mester vele is ugyanúgy bánt, mint a többiekkel. Szabó meséli azóta is, a többiek már rég megszáradtak a buszon, ő még loholt az avaron. Amúgy nem csak ő nem ért célba időre, mások is kicsúsztak. Feri bácsi nagyon jó humorral rendelkezett, Stockholmban játszottunk az Intertotó Kupában, a reptérről mentünk a szállodába, kísérőként egy kint élő magyart, Emil bácsit rendelte mellénk a házigazda klub. Gurultunk a hotel felé, a nevezetességek mellett, idegenvezetőnk mikrofonnal a kezében mesélte, itt van Európa legmagasabb temploma, aztán legmagasabb toronyépülete, a kikötőben a legnagyobb hajó. Kicsit eltúlozta a dolgokat, nagyokat mondott, a harmadik után Feri bácsi csendben megszólalt. „Emilkém, ne hülyítsd a fiúkat. Bejárták a kontinenst, tisztában vannak mindennel”. Az életem legjobb időszaka az ő edzőségéhez kapcsolódik.

– Említette a figyelmet és a fegyelmet. Mégis, mitől volt ez a csapat ennyire sikeres?

– Nagyon jó csapat jött össze, ideális korban levő, sikerre éhes játékosok találkoztak egy nagyon felkészült és keménykezű, profi gondolkodású edzővel. Feri bácsi pontosan tudta, mikor kell használni a jó szót és mikor a korbácsot. Fizikailag annyira erősek, edzettek voltunk, hogy akár két meccset képesek lettünk volna lejátszani.