Megyei versenyzők a mezőnyben

2018.03.24. 11:30

Eger-rali: A móri pilóta és a fehérvári navigátorlány is rajthoz áll

Ifj. Fogarasi Attila és Simon Nikolett is az indulók között van az Eger-ralin.

Nagy Péter

Ifj. Fogarasi Attila (jobbra) és navigátora, Papp Tamás már megszerették az új autót

Fotó: A versenyző

240 autóval startol az országos ralibajnokság szezonnyitó futama a hétvégén Eger városában, ahová a móri pilóta, ifjabb Fogarasi Attila egy R3-as Honda Civic Type-R volánja mögött, míg a fehérvári navigátor, Simon Nikolett egy BMW M3 E36 „anyósülésében” érkezik meg. A téli felkészülés után először tesztelhetik le saját, és járműveik képességeit a ralisok, amihez a 160.73 km össztávú egri viadal ideális terepnek bizonyulhat. A verseny nemcsak a hazai, de a Közép-Európai Zóna Trófea (CEZ) sorozatnak is az egyik állomása lesz.

Fogarasi kategória-, és abszolút futamgyőzelmei után elérkezettnek látta az időt a váltáshoz, aki az új bajnoksághoz autóját, a régi csapatát és a navigátorát is lecserélte.

– Tavaly keresett meg Szilágyi Tamás, hogy mi lenne ha a mostanra már kialakult formában folytatnánk a versenyzést idén az ORB I. osztályában. Hamar közös nevezőre jutottunk, és januárban már pontot is tettünk az ügy végére. Ezen kívül új navigátorral, Papp Tamással folytatom, akivel már a Baranya Kupán is együtt mentem. Baráti a viszonyunk, ő egy rendkívül profi segédpilóta, akinek sem az első osztály, sem az én rigolyáim nem okozhatnak gondot.

Milyenek az első tapasztalatok a Hondával kapcsolatban?

– Nagyvelegen teszteltünk, de sajnos kedvezőtlen időjárási feltételekkel. Havas, vizes volt az aszfalt és nem tudtunk túl sokat autózni elsőre. De ennyi idő is elég volt arra, hogy megszeressem a Hondát, és nagyon várom már az első gyorsaságit.

Milyen eredménnyel lenne elégedett?

– Jelentős előrelépésként élem meg ezt az autót, illetve az ORB-s szereplést is, mert tavaly kevés versenyen tudtunk rajthoz állni. A kategóriánkban kevesen vagyunk, ezért a kétkerék-meghajtásúak kupájára fogunk leginkább összpontosítani, ahová sokan neveztek. Próbálunk most is gyorsan menni, és a lehető legtöbb ponttal hazatérni. Az autó viszont még annyira új, hogy nagyon komolyan kell venni. Remélem, minél hamarabb sikerül majd összecsiszolódnunk – bizakodott Fogarasi.

Ifj. Fogarasi Attila (jobbra) és navigátora, Papp Tamás már megszerették az új autót
Fotós: A versenyző

Jókor hívom?

– Éppen pályabejáráson vagyunk, az egyik gyorsaságiról megyünk a következőre. Most van egy szusszanásnyi időm – mondta a telefonba Simon Nikolett, aki éppen teszten navigált. – Ugyanúgy Halmos Gáborral és a BMW-vel autózom, és szerencsére a támogatóink is megmaradtak. Egy kategóriaváltás miatt nem az ORB-ben, hanem az ORC-ben indulunk. 24-en vagyunk a csoportban, köztük a Mitsubishikkel, ami egy eléggé érdekes döntés…

Milyen célokkal vágnak neki az idei szezonnak?

– A fentebb említettek miatt a kategóriagyőzelemre nem kell hajtanunk, de a két WD Kupára szeretnénk ráerősíteni, és azokat megnyerni. Fontos, hogy ebben az évben is nagyon jól érezzük magunkat, Eger ehhez egy kiváló hely lehet. A kedvenc pályánk, ahol eddig mindig célba értünk, sőt, mindig dobogóra állhattunk, úgyhogy talán most sikerül nyernünk. Aszfalton mindenképp szeretnénk indulni idén – ami hat versenyt jelent idén –, és ha újabb támogatóink lesznek, akkor a két murvás megmérettetésen is részt veszünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában