foci

2017.10.12. 18:55

Szárra látogat a Főnix FC csapata

FEJÉR MEGYE – A 10. forduló következik a Fejér megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban. Csoportrangadóra kerül sor Északon.

Káldor András

Rangadó vár a zöld mezes Főnix FC-re Száron

Fotó: Kricskovics Antal

GROUPAMA Északi csoport

Az előző fordulóban a mérkőzés 73. percében félbeszakadt Főnix FC-Pázmánd összecsapást a Versenybizottság a pályán elért eredménnyel, 18-0 gólkülönbséggel a Főnix FC csapata javára írta jóvá, így a fehérvári gárda az 1. forduló után ismét a csoport élén áll. Éppen ezért igazán izgalmas, és nagy valószínűséggel fordulatokban gazdag mérkőzést láthatnak a kilátogatók Száron, ahol a több fordulóban is a tabellát vezető vendéglátók fogadják őket. Az esélyeket latolgatva a Főnix FC mellett szól, hogy ők lőtték a legtöbb gólt, de ők is kapták eddig a legkevesebbet. A Szár hazai pályán azonban magabiztosan szerepel, négy meccséből hármat megnyert, és egy döntetlent ért el. A Bakonycsernye ismét otthon játszik, ők a Pákozd elleni mérkőzés favoritjai, hiszen a vendégek idén még idegenben nem tudtak nyerni, és nagy meglepetést okoznának, ha pontot, pontokat szereznének. A Pázmánd az előző fordulóban nem tudta kellő létszámban befejezni a meccsét, ráadásul két számjegyű vereséggel kellett szembenézniük, ellenfelük, a Csór Truck-Trailer gárdája idegenben csak a vereségeket számolhatta, kíváncsian várjuk, melyik csapatnak sikerül győzni.

2017. október 14. szombat 14.30

Bakonycsernye (2.)-Pákozd (7.),

Aqvital FC Csákvár II (13.)-Vál (8.)

2017. október 15. vasárnap 14.30

Pátka (11.)-Bodajk (4.),

Szár (3.)-Főnix FC (1.) ,

Pázmánd (16.)-Csór Truck Trailer (14.),

Pusztavám-Jüllich (5.)-Videoton Baráti Kör (15.),

Fehérvárcsurgó (10.)-Mór II (9.),

Puskás AFC III (6.)-Mány-SBS 2012 (12.)

Rangadó vár a zöld mezes Főnix FC-re Száron
Fotós: Kricskovics Antal

AGÁRDI TERMÁL

Déli csoport

Két, egykor a tabella felső harmadába tartozó együttes találkozik szombaton, Kápolnásnyéken. Legutóbb a vendégek otthon simán kikaptak a listavezető Kislángtól. Minden valószínűség szerint ezt a bakit ki szeretnék javítani, és akár már ez a kilencven perc is alkalmas lehet erre. A Pusztaszabolcs fokozatosan menetel előre, az eredmények kedvező alakulása esetén akár még feljebb is léphetnek a tabellán. Továbbra is lejtmenetben van a két, tavaly még megyei I. osztályú Velence, és az Aba-Sárvíz együttese, mindketten vendégként lépnek pályára, és mindkettőjük meccsének végeredménye megjósolhatatlan.

2017. október 14. szombat 14.30

Kápolnásnyék (9.)-Szabadegyháza (6.)

2017. október 15. vasárnap 14.30

LMSK Cobra Sport (15.)-Seregélyes (7.),

Kisláng-TELMEX (1.)-Vajta (14.),

Káloz (12.)-Pusztaszabolcs (3.),

Adony (11.)-Velence (13.),

Nagykarácsony (8.)-Besnyő-Iváncsa II (2.),

Rácalmás (16.)-Aba-Sárvíz (10.),

MPF Ráckeresztúr (5.)-Sárbogárd II (4.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában