A megye híres vadászainak tiszteletére született meg a kiadvány

Ők ketten sógorok voltak, és vadászkalandjaikat papírra is vetették, az utókor okulására. A szép kiállítású kiadvány Széchenyi Zsigmond és Esterházy László alakját idézi meg.

A kötetet a napokban mutatták be a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermében. A megjelenése széles körű összefogás eredménye, hiszen több szerző közreműködésével született meg, Széchenyi Zsigmond születésének 120. évfordulójára. A kiadvány nagyon fontos előzménye, hogy tavaly rendezvénysorozattal emlékeztek Széchenyi Zsigmond halálának 50. évfordulójára. Fejér megyében irodalmi esten idézték alakját, emléktúrát rendeztek, emlékkeresztet állítottak, konferenciát rendeztek a tiszteletére... Egy esztendővel korábban, 2016-ban pedig sógora, Esterházy László sárosdi földbirtokosra emlékeztek a Fejér megyei levéltárban születésének 125. és halálának 50. évfordulója alkalmából: akkor megjelent Esterházy korábban elveszettnek hitt emlékiratai is...

S mi adta az ötletet a Sógorok könyvének megjelentetésére? – erről kérdeztük a szerkesztőt, Szabó Imrét:

- Voltaképpen az én ötletem volt, hiszen abban a szerencsében volt részem, hogy mindkettőjüket ismertem – mesélte Szabó Imre. Széchenyi Zsigmondot Jankó János, a Mezőföldi Erdőgazdaság Székesfehérvári Erdészetének igazgatója mutatta be nekem, tízévesen. Zsiga bácsival egészen haláláig tartott a kapcsolatunk. Ő mutatott be a testvérének, Sára néninek és a sógorának, Esterházy Lászlónak is: ők akkoriban Gárdonyban laktak. Nagyon büszke voltam arra, hogy a hazai vadászat két nagy öregje mesélt nekem hajdanán, a Velencei-tó partján a vadászkalandjairól. Esterházy László 1963-ban megírta a vadászemlékeit. Nem volt könnyű dolga, mert minden feljegyzése odaveszett a háborúban. Hajdanán abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy elolvashattam a visszaemlékezéseit... Ám halála után az állambiztonsági szervek szerették volna rátenni a kezüket a visszaemlékezéseire, ezért Széchenyi Zsigmond eljuttatta az írásait Amerikába, Hadik Bélához, az egykori seregélyesi földbirtokoshoz. Hadik halála után a lányai őrizték a kéz-iratot, tőlük kaptuk meg – és így láthatott végre napvilágot...

„Úgy gondoltam, most, a Széchenyi-évforduló kapcsán ezt a különleges, kissé hányatott sorsú visszaemlékezést is újra érdemes volna megjelentetni”

- mondta Szabó Imre, a kötet szerkesztője és egyúttal egyik szerzője.

A kötet első, tekintélyesebb fele természetesen Széchenyi Zsigmonddal foglalkozik. Kun Edit, a Nimród főszerkesztője azt foglalta össze, miként emlékeztek meg országszerte a jubileum kapcsán Széchenyi Zsigmondról. Kun Edit szerint mindez a Nimród vállalt kötelezettsége is, hiszen ez a lap arra hivatott, hogy országszerte népszerűsítse a magyar vadászkultúrát és a hagyományokat. De persze, minden szerző más és más szempontból gazdagította azt a képet, ami Széchenyi Zsigmondról kialakult, hiszen az emlékkönyv azt igyekezett bemutatni, „ahogy halála után folytatódott”, azaz miként él tovább az emlékezete máig a természet szerelmeseiben, a vadászokban... Kocsis Noémi Széchenyi Zsigmond feleségét, Hertelendy Margitot, Mangi nénit faggatta a férjéről, az együtt töltött évekről és arról a szellemi örökségről, amit hátrahagyott. Csiák Gyula viszont Széchenyi irodalmi munkásságát, írói eszközeit elemzi a kötetben. Olvashatunk összegyűjtött anyagot Széchenyi valamennyi megyei vadászatáról, füveskönyvéről, és közreadják legérdekesebb megállapításait, gondolatainak breviáriumát...