A győztes szavai

2024.04.13. 22:03

Borbély Levente Miklós volt a legjobb Székesfehérváron (videó)

A Pilátus című Reményik verssel remekelt a XIV. Fehérvári Versünnepen Borbély Levente Miklós.

Palocsai Jenő

Több mint negyven diák vállalta fel, hogy a legnagyobb magyar költők műveiből válogatva elinduljon a Fehérvári Versünnep versenyén. Ebből 12 került a döntőbe, és a szoros verseny ellenére Borbély Levente Miklós közülük is kiemelkedett. Ő lett a XIV. Fehérvári Versünnep első helyezettje, miután elmondta a városháza dísztermében Reményik Sándor Pilátus című versét. Végigvitte a hallgatóságot azon az úton, amit bejárt a helytartó, Krisztus megfeszítésének idején. Hallhatóvá, sőt szinte tapinthatóvá vált Pilátus Reményik által megfestett hangulata a kezdeti közömbösségtől a végjátékban kialakult feszültségig.

A versenyen a Fehérvár Médiacentrum különdíját, a Lukácsy József-emlékdíjat, Vagyon Réka kapta, aki teljes súlyával és tartalmával meghozta az üzenetet, mikor elmondta a Wass Albert Üzenet haza című versét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában