Fontos cél a könyvtár népszerűsítése

2024.04.15. 15:00

A könyvtár feladata, hogy rámutasson a lehetőségekre – interjú Harsányi Péter szociológus, könyvtárossal

Új lendületet vett az Ercsi Eötvös József Művelődési Ház és Könyvtár: az intézmény könyvtárosi feladatait Harsányi Péter vette át, aki céljául tűzte ki többek között a közösségépítést és a könyvtárban rejlő lehetőségek népszerűsítését is, s mindezekről lapunknak is mesélt.

Héjj Vivien

Az ercsi könyvtár olvasóinak szolgálatába állt Harsányi Péter

Forrás: Harsányi Péter

Miként kötődsz Ercsihez, mióta élsz a városban?

1995-ben születtem, azóta Ercsiben élek, a szüleim is idevalósiak, a nagyszüleim például a postán dolgoztak, jártunk templomba, ott nagyon sok ismeretséget kötöttünk. Jól érzem magam, sokakat ismerek, mély a kötődésem. Bár nem ide jártam középiskolába – és nyilván egyetemre sem –, de mindvégig szerettem hazajárni, mindig szerettem itt lakni. Már négy éve kutatom az ercsi zsidóság történetét, ennek eredményeit a Hermann szomszéd nevű közösségi oldalon közzé is teszem, ezen kívül rendszeresen tartok sétákat a helyi zsidó temetőben.

Szociológusként korábban többször tartottál előadásokat a művelődési házban. Ezek az alkalmak is hozzájárultak ahhoz, hogy úgy döntöttél, a könyvtárosi feladatok ellátásában is kipróbálod magad?

Korábban is ismertem a művelődési ház dolgozóit, de amikor fölkértek – a feleségemet és engem is – előadások megtartására, egyértelmű volt, hogy elfogadjuk a lehetőséget, szívesen vettük a megkeresést. Ezek az alkalmak nagy sikerélményt okoztak mindkettőnknek. Nagyon barátságos volt a közönség, a szervezők részéről is nyitottságot tapasztaltunk. Ha előtte jó véleménnyel voltunk a művelődési házról, akkor utána csak még jobb lett, és sokat hozzátett ahhoz, hogy beadjam a jelentkezésemet.

A könyvtár kézben tartása nem kis feladat, hiszen az olvasás népszerűsítése rendkívül fontos. Milyen ambíciókkal érkeztél a könyvtáros munkakörbe?

Korábban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban is dolgoztam, és már korábban is voltak ötleteim, hogy mit lehetne meghonosítani. Amit eddig sikerült elvégezni, az az, hogy a könyvtárnak csináltunk egy közösségi oldalt, ami szerencsére nagyon népszerű, ezen közzéteszünk könyvajánlókat és egyéb tartalmakat. A terveim listája nagyon hosszú, attól kezdve, hogy fölhívjuk a figyelmet a könyvtárra, például plakátok kihelyezésével, azon túl cél az is, hogy az olvasók közösséget alkossanak, megismerjék egymást, beszélgessenek bizonyos könyvekről. Ami az eseményeket illeti: nagyon szeretnék író-olvasó találkozókat szervezni, egy konkrét könyvbemutató tervei már el is kezdtek körvonalazódni. Szívesen szerveznék a könyvtár profiljához illő előadásokat is, ezen túl pedig fontosnak tartom, hogy felhívjuk a figyelmet olyan adatbázisokra, amik a könyvtárban elérhetőek – ilyen például az Arcanum Digitális Tudománytár –, illetve szeretnék egy könyv börzét is tartani. Gyakran megkeresnek minket azzal a helyiek, hogy sok feleslegessé vált könyvük van, amit felajánlanának a könyvtár számára. Nekünk sajnos végesek a kapacitásaink, de szerintem ha ezek az olvasók összejönnének, elhoznák azt, ami nekik már nem kell, elkezdődhetne egy cserebere, és mindenki tudna ebből profitálni. Szívügyem – ez egy hosszabb távú terv –, hogy a könyvtárat, elsősorban egyetemista fiatalok számára, tanulótérként is bevezessük a köztudatba. A könyvtár jól felszerelt, az olvasóterem tökéletes helyszín a tanulásra.

Milyennek látod az olvasás népszerűségét a településen? Van-e már benyomásod arról, milyen jellegű olvasmányok a legkeresettebbek?

Azt gondolom, kifejezetten népszerű az olvasás, de ehhez képest is úgy látom, hogy a könyvtár lehetséges közönsége tágabb annál, mint amennyien most járnak. Egy hónap után az a tapasztalatom, hogy a történelmi regények, kimondottan a magyar témájú történelmi regények nagyon népszerűek, és azok a színvonalas, szórakoztató, időnként ismeretterjesztő könyvek is, amik újonnan érkeznek a könyvtárba.

Ha olvasásról van szó, általában fontos cél a fiatalabb korosztály megszólítása. Hogy látod, melyik az az út, ami a mai tizenévesekhez vezet?

Azt vettem észre, hogy a tizenéves és a huszonéves korosztályban az olvasás egyre népszerűbb. Nagyon komoly és erős gyerekkönyvtári részlegünk van, ott persze az óvodásokat és az alsósokat várjuk, de az a jó, hogy egészen fokozatosan, minél nagyobb egy gyerek, szinte minden évfolyamnak tudunk ajánlani olyan olvasmányt, ami jól passzol hozzájuk, fiúknak is, lányoknak is. Könyvtárosként azt a feladatot tűzöm ki magunk elé, hogy rámutassunk ezekre a lehetőségekre. Ha valakiben megvan az olvasás szeretetének szikrája, akkor a könyvtár számára tényleg egy mennyország. Célom, hogy ezt megmutassam a leendő olvasóknak.

Számodra melyek a legkedvesebb olvasmányok, milyen jellegű köteteket olvasol szívesen?

Ebben azt hiszem egy kissé rugalmatlan vagyok, ugyanis kitaláltam magamnak egy rendszert még a koronavírus alatt, amit azóta is alkalmazok. Ez valahogy úgy néz ki, hogy elolvasok egy magyar szépirodalmat – ezen belül nagyon sokszínű az ízlésem, régieket ugyanúgy kézbe veszek, mint mostaniakat –, utána mindig egy külföldi szépirodalom következik. Ezt követi valamiféle szakkönyv, magyar és külföldi témájú, majd pedig kezdődik az egész körforgás elölről. A magyar szerzők közül közel áll hozzám Mikszáth és Esterházy is, a legnagyobb felfedezésem és az aktuális kedvencem Tar Sándor. Az ő írásait azért is szeretem, mert egyszerre van erős szociológiai mondanivalója és szépirodalmi értéke.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában