2024.03.11. 12:00
Csillogó érmek a sárbogárdi táncosok nyakában
Budapesten a Bem Kupán vettek részt a sárbogárdi táncosok.
Fotó: Radnai Zoltán
Egy klubközi hobbi táncverseny részesei lehettek a Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, három formációval indultak a nagy létszámú versenyen, ebből az egyik formáció élete első versenyére készült! Ők a gyermek kategóriában indultak, a tíz táncos lány „Latin Mix” elnevezésű programját díjazta a zsűri, és kapott ezüstérmet végül. A junior csapat is új programmal készült, amit ezen a rendezvényen mutattak be első alkalommal, és azonnal ezüst érmes lett a produkció. Az ifjúsági csoport pedig szintén egy latin műsorral készült, sok szakértő szerint az egyik legjobb produkciót láthatta tőlük a zsűri és a közönség, ami szintén ezüstérmet ért.
Indultak még szóló és duó kategóriában is táncosok, az egész napos rendezvényen. Duó kategóriában szintén a latin zene volt a főszerepben, külön értékelték a rumba és külön a cha cha cha produkciót, mind a kettőben aranyérmesek lettek a bogárdi táncosok.
Szóló táncok is voltak a versenyen, ebben is indultak növendékek akik szép eredménysort tudtak felmutatni, többen végeztek dobogós helyeken.
Radnai Zoltán, a táncklub vezetője nagyon büszke volt a táncosaira, és az is kiderült, hogy a Mátrix elnevezésű táncos produkciójukkal készülnek a Horvátországban megrendezésre kerülő világbajnokságra is, ami nagy álma a klubnak és nagy lehetőség a táncosok előtt.