Romantikus klasszikusok

2023.08.16. 18:00

Nyáresti Orgonamuzsika koncertek az enyingi református templomban

Az enyingi református templomban rendezett Nyáresti Orgonamuzsika koncertsorozat minden évben július utolsó és augusztus második vasárnapján rendezik meg.

Hajdú Marianna

Fotó: Iván Géza református lelkész

A koncertek fókuszában mindenkor az 1800-as évek végén, a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert Angster orgona áll. Ez a hangszer kíséri az enyingi református gyülekezet énekét, amelynek kiváló felépítése és a templom akusztikája miatt az 1990-es évektől kezdve vonzza a kisváros és a környékbeli települések lakóit és nyaralóit.

A Nyáresti Orgonamuzsika koncertsorozatot Hajdú Zoltán lelkész-iskolaigazgató indította el anno, és mára már számos neves és fiatal orgonaművész játszott rajta. Az idei évben is két rendkívül tehetséges fiatal művész, Vadász Attila orgonaművész és Albert Emese fuvolaművész, valamint mások is részt vettek a koncerteken.

Fotó: Iván Géza református lelkész

A július 30-i koncerten Vadász Attila orgonaművész és Albert Emese fuvolaművész Bach, Buxtehude, Mendelssohn mellett a kortárs osztrák orgonaművész, Franz Danksagmüller műveiből is előadtak.

Az augusztus 13-i koncerten pedig az orgona mellett vonósnégyes is közremûködött, ami az Angster orgona közel másfél százados történetében ritkaságnak számított. 

Szotyori Nagy Gábor orgonaművész, a szegedi Giovani Artisti Artists Négyes és Zsigmond Gábor zongoraművész adtak elő egy páratlan koncertet, amit a művészek olyan műveket adtak elő, amelyekkel szinte elrepítették az időt.

A koncerteken elhangzottak olyan klasszikus zeneszerzők művei, mint Händel, Haydn, Dvorak, Bach, valamint kortárs alkotók darabjai is. A hangversenyek hangulatát és értelmezését Losó Dávid zongoraművész, művészeti vezető humoros konferálása tovább színesítette.

Fotó: Iván Géza református lelkész

Az idei Nyáresti Orgonamuzsika koncertsorozat mottója Thomas Mann szavai alapján az idő felébresztéséről, az idő élvezetének fokozásáról szólt.

Az augusztus 13-i koncerten fellépő művészek között szerepeltek Farkas Béla, Veress Csaba, Farkasné Komlódi Ágnes, Suhanyeczné Puskás Barbara, Zsigmond Gábor és Losó Dávid zongoraművész, akik egyben a koncertek művészeti vezetője is voltak.

A koncerten elhangzott művek közé tartoztak Händel F-dúr orgonaversenye, Haydn Szerenádja, Bloch Nigun-ja, Vecsey Valse Triste-je, Dvorak Humoresque-ja, Sullivan A Mikádó című darabja, Massenet Thais - Meditációja, valamint Bach nagy c-moll preludiuma, Urunk Jézus fordulj hozzánk korál előjátéka és nagy c-moll fúgája, továbbá Bizet Az arles-i lány szvitje, Carmen - Habanera és Gardel Egy asszony illata című művei, valamint Pachelbel D-dúr kánona is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában