Színházi előadás

2023.02.22. 13:00

Egy öttalálatos lottószelvény drámája a kincsesbányai színpadon

A Déryné Program jóvoltából újra színházi előadás érkezik Kincsesbányára. A február 25-ei előadás színművészeivel beszélgettünk a Prah című darabról, vidékre járós színházi misszióról és a lottóról.

Majer Tamás

Nyári Szilvia és Nyári Oszkár a Somogyi Zoltán tervezte időtlenséget sugárzó színpadi térben és jelmezben

Fotó: Boda Ágnes

– Én sosem veszek lottószelvényt. Oszi szokott néha, és rendszerint nem nézi meg, hogy nyertünk-e, aztán amikor összegyűlik már neki egy kisebb kötegnyi lottószelvény, akkor kiteszi nekem az asztalra hogy nézzem meg... Tehát hogyha időnként véletlenül nyerünk pár száz forintot, akkor az viszont az én zsebemben landol – mondta el nekünk Nyári Szilvia színművész, aki február 25-én este a kincsesbányai művelődési ház színpadára lép párjával, Nyári Oszkárral, akivel ebben az előadásban a színpadon is házaspárt alakítanak. Spiró György Prah című komédiáját játsszák el mint a Karaván Színház színészei. Nem lényegtelen megjegyezni, hogy mindketten tagjai a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának is. A 19 órakor kezdődő előadásra a Déryné Program hozzájárulása révén a belépés ingyenes. Helyfoglalás érkezési sorrendben.
Nos, miért is kérdeztük a lottóról Nyári Szilviát? A Prah című előadás egy öttalálatos lottószelvény története.
– A férj egyszer csak hazaállít azzal a jó hírrel, hogy öttalálatos nyereményük van, és ezzel elkezdődik a két ember között egy olyan gondolatmenet a majdani nyeremény szellemi, lelki és tényleges feldolgozásáról, ami érzelmi lavinát indít el kettőjük között. Felszínre kerül egy csomó olyan téma, amiről soha nem beszéltek, mert mindig a szőnyeg alá söpörték – beszélt a darabról Nyári Szilvia.
Izgalmas előadásra számíthat a közönség. Vajon mit kezdenek a nyertes szelvénnyel? Mi történik, ha beüt a szerencse? Amint azt a színészek kifejtették, a darab alapvetően éppen azzal foglalkozik, hogy a két szereplő mit tud kezdeni az ölébe hulló óriási szerencsével, s hogy egyáltalán valóban szerencse érte-e őket, amikor kihúzták a férj számait...
Amint azt Nyári Oszkár elmondta, az ezredfordulón alapított Karaván Színház és Művészeti Alapítvány egyik alapvető missziója, hogy kisebb településekre is színházi előadásokat vigyenek, s olyan nézőknek is színházi élményt nyújtsanak, akik számára ez nem érhető el bárhol, bármikor. Vagyis céljaik összhangban vannak a színházi előadások utaztatásával, tájoltatásával foglalkozó Déryné Program filozófiájával.
Az előadást, amelyet Tóth Géza rendezett, eddig 65 alkalommal játszották. A különleges, időtlenséget sugárzó díszletet és jelmezt Somogyi Zoltán tervezte, az előadás zenei alkotói Szirtes Edina Mókus és Rozs Tamás voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában