2022.02.04. 18:30
Csoórira emlékeztek Zámolyon
Csoóri Sándor születésének 92. évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a művelődési háznál, amely nemrég vette fel a falu híres költőjének nevét.
Amíg egyetlen zámolyi él a földön, addig emlékezni fognak
Forrás: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap
A koronavírus ismét közbe szólt, s ezt nem mulasztotta el megemlíteni beszédében Sallai Mihály polgármester sem, aki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a világjárvány a csütörtök délutáni megemlékezésre is rányomta a bélyegét. Mint mondta, Zámolyt is súlyosan érinti a járvány, sok a beteg. Ezért – ellentétben a falu másik költő szülöttének januárban tartott születésnapi megemlékezésével – ezúttal nem lehetett nagyobb szabású ünnepséget szervezni. Nem mellesleg a koronavírus miatt nem tudott eljönni a rendezvény eredeti szónoka sem.
Ám alakuljon akárhogy is a helyzet és hozzon bármit is az élet, Csoóri Sándorról sem feledkezhetnek meg a zámolyiak, és – ahogy a polgármester fogalmazott – amíg egyetlen zámolyi él a földön, addig mindig emlékezni is fognak!
Az ünnepség végén koszorút helyezett el az önkormányzat nevében Sallai Mihály, az általános iskola nevében az igazgató asszony és Gunyits Ottó református lelkész is, mivel Csoóri Sándor református vallású volt.