Álomszerű jelenetek és különös tájképek Szabó Ákos kiállításán

Egy európai magyar – ezzel a címmel nyílt meg még novemberben a tárlat, amelyhez azóta több kísérőprogram kapcsolódott. A közönség az életének nyolcvanötödik évében járó művész első átfogó, magyarországi életmű-kiállítását láthatja, amelyben utalnak arra: Szabó Ákos az 1964-es székesfehérvári Téli Tárlaton nagy figyelmet váltott ki Búcsú című festményével (amely látható is).

A Csók István Képtár kiállításán a Tóth Norbert kurátor által összefoglalt életrajz, pályakép vezeti be a látogatót Szabó Ákos művészetébe. Ezen túl nincsenek szöveges magyarázatok, teljesen magunkra hagyatkozva élvezhetjük a többnyire méretes festmények és grafikák nyújtotta látványt. A földszinten látható néhány kép után a tárlat természetesen az emeleten teljesedik ki, ahol pazar látvány fogadja az érdeklődőt, aki a művész elmúlt évtizedekben készült munkáin követheti nyomon az életművet.

Szabó Ákos Budapesten született, és fiatalként egyszerre volt jelen nála a zenei és a képzőművészeti érdeklődés. Ugyan zenei gimnáziumban végezte tanulmányait, ám egyre jobban foglalkoztatta a festészet, amely aztán átvette a főszerepet életében. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, ahol Kmetty János után öt évig Bernáth Aurél volt a mestere – tudható az Artportálon fellelhető életrajzból. Itt olvasható az is, hogy a Csernus Tibor köré csoportosult „szürnaturalista” művészek közé sorolták, a hivatalos kritika pedig nem fogadta jól „a realisztikusan ábrázolt, ám zsúfoltan, szürrealisztikus módon egymás mellé sorolt motívumait”. Szabó Ákos tehát – több társához hasonlóan – nehezen jutott kiállítási lehetőséghez, ezért is volt kivételes alkalom az 1964-es fehérvári bemutatkozása.

A művész aztán 1965-ben meghívást kapott a Galerie Lambert igazgatójától, így Párizsba utazott, ahol végül le is telepedett. Később Normandiá­ba költözött, s érdekességként olvashatjuk, hogy mind a felesége, mind a gyermekei képzőművészettel foglalkoznak, és a mesterüknek tartják.

Szabó Ákos itthon korábban a Műcsarnokban, a Magyar Nemzeti Galériában is kiállított; részt vett például az 1982-es, Tisztelet a szülőföldnek című, külföldön élő magyar művészek alkotásaiból rendezett tárlaton. Külföldön több nagyvárosban szerepelt.

Jellemzően kedveli a csend­életet, a portrét, a csoportképet, az 1970–80-as évek fordulójától pedig egyre meghatározóbbak képein a bibliai témák. Könyvillusztrátorként is ismert, nagy külföldi kiadóknak tervezett.

A Csók tágas terében jól tudnak érvényesülni a méretes képek, amelyeken jól megfigyelhető Szabó virtuóz rajztudása. Olykor mintha egy tájat megörökítő fotót néznénk, jellemzően mégsem puszta táj- vagy természetábrázolásról van szó, mert a képekben van valami különleges. A csoportképeken felfedezhetők az említett szürnaturalista jegyek, és a csendéletek is egyediek, nem szokványos kompozíciók: konyhai eszközök, taplógomba, óriási lila hagyma jelenik meg rajtuk. Olykor álomszerű jelenetek elevenednek meg előttünk, idegen népek, kultúrák jellegzetes alakjaival, máskor pedig lenyűgöznek a portrék, emberábrázolások.

A zene iránti érdeklődésre utalnak a Liszt Ferencet megörökítő, a zeneszerzőt különböző, olykor egymáshoz közeli életkorokban ábrázoló rajzai, amelyek egy része (illetve az ezekről készült reprodukció) megjelent a Lyukasóra című folyóiratban.

A vendégkönyvbe bepillantva úgy tűnik: a látogatók díjazzák, többen fantasztikus élménynek tartják a tárlatot.

Január végéig még bárki megtekintheti.