Kertmozit is ígérnek

2020.06.23. 07:20

A Barátság moziban kapcsolódhat ki a filmekre éhes közönség

A Barátság mozi június 22-én, újranyitott. Kertmozit is ígérnek.

Bokros Judit

Forrás: shutterstock

A veszélyhelyzet eltörlésével, s azzal, hogy június 20-a után megnyithattak a kulturális intézmények zárt terei is, a Fejér Megyei Művelődési Központban működő Barátság moziban is újra lehet vetítéseket tartani.

Így három hónap kényszerszünet után, hétfőtől ismét vetítővászon előtt, mozis körülmények között nézhetünk filmeket. A mozi közleménye szerint az első napok műsorát ott folytatják, ahol tavasszal abbamaradtak a vetítések. Tehát, látható például az Élősködők című, Oscar-díjas dél-koreai családi szatíra, vagy A láthatatlanok című francia „vígdráma”, amely a 9. Mozinet Filmnapok nagy sikere volt. A részletes műsor a mozi honlapján és közösségi oldalán érhető el.

Mint korábban megírtuk, a nyáron kertmozis élményt is kínálnak a közönségnek. A héten pénteken a Városháza udvarán vetítik az Emma című filmet.

Az Alba Plaza Cinema City mozijában még nem indultak el a vetítések, a pontos időpontra egyelőre várni kell.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában