Kódexírók nyomdokain jár Szalai Katalin

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona galériájában a múltba révedhetünk vissza, hiszen az egykori kódexek lapjaihoz hasonló alkotások kerültek a falakra. Vannak azonban családfák, címerek is, s mind gondos kalligrafikus írással, szebbnél szebb díszítéssel készültek.

Az alkotó, a budapesti Szalai Katalin gyermekkorától érdeklődött a művészetek iránt, később Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskolát végzett, íráskészségét pedig munkája során folyamatosan továbbfejlesztette egy művelődési házban. Rendhagyó, kódexírói és oklevélgrafikusi pályafutása már egy véletlennek köszönhető…

A kiállítást Görbe Márk művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe, a kódexírás múltját s Katalinnak ezzel való kapcsolatát részletezve.

Rámutatott arra is, hogy amit az alkotó művel, az egyrészt ősi, másrészt rendkívül korszerű. A falakon látható kódexlapok, családfák, címerek, várostörténeti krónikák az írás, a kép által őrzik az emberiség történetét.

A múltra visszatekintve hallhattuk: a kódexek szövegének többségét még zsírtalanított állatbőrre, pergamenre írták, idővel azonban megjelent a papír, s Katalin is ennek egyik, gyönyörűséges változatára, merített papírra dolgozik. Nincs könnyű dolga, de győzedelmeskedik az anyag fölött. Az általa felhasznált eszközök, festékanyagok sokban hasonlítanak a régiekhez – mondta Görbe Márk.

Míg azonban az egykori kódexíró céhekben megvolt a munkamegosztás, addig Katalin egymaga végez el minden fel­adatot, így amolyan egyszemélyes kódexíró vállalkozásként működik. S amíg a középkori kódexek főleg hadtudományi, egyházi témákat örökítettek meg, addig az alkotó leginkább várostörténeti krónikákat jegyez le. Ennek előzménye pedig az, hogy Katalin 1993-ban meglátott egy újsághirdetést, amelyben kódexírókat kerestek Budapest Aranykönyvének megírásához. Mivel akkoriban főleg számítógépes grafikával foglalkozott, szeretett volna valami kézzelfogható, kézzel végezhető alkotótevékenységet csinálni. S mivel kiválasztották, ő is azon szerencsések közé tartozott, aki az Aranykönyv szövegét lejegyezhette, valamint illusztrációkat is készíthetett.

Innen indult aztán a magánkarrier, vagyis Katalin ezután hivatalosan is kódexíróvá, illetve oklevélgrafikussá vált. Érkeztek is a megbízások különböző városoktól, fővárosi kerületektől. Ezen túl azonban más, az elmúlt évtizedekben feledésbe merült műfajokat is felelevenített, és családfákat, címereket alkotott, s alkot a mai napig, akár magánmegrendelésre – foglalta össze dióhéjban a hivatás eddigi állomásait Görbe Márk, majd kiemelt néhány munkát. Így például Belváros-Lipótváros Krónikáját vagy a terebélyes Simon–Sárvári családfát, de a tárlat különlegessége még Apor László erdélyi vajda képe is.

A címerek kapcsán elhangzott: Katalin mindig gondos kutatómunkát végez, hiszen sok esetben a múltat kell újjáteremtenie.