2019.08.17. 07:05
Elsőként ünnepelték Szent István királyt a dégiek
Az augusztus 20-i ünnepségek sorozatának nyitányára – nagy valószínűséggel – a községben kerülhetett sor csütörtökön.
Néptáncosok is közreműködtek az ünnepi műsorban Fotó: önkormányzat
Az iskolai színházterem adott otthont az ünnepségnek, melyet Gárdonyi Sándorné polgármester asszony nyitott meg.
Fellépett a dégi Búzavirág Népdalkör és a Tévő Citerazenekar, akik a kenyérünnepéhez kapcsolódó dalokkal és versekkel emelték a rendezvény színvonalát. Műsorukban közreműködtek táncosként Illési Bence és Rohonci Dóra, a Dégi Boróka néptánccsoport tagjai, szólóénekesként pedig Illés Dóra. A rendezvényen megjelentek a keresztény egyházak képviselői is – Imre Bálint református esperes, valamint Mészáros Barnabás katolikus káplán -, s megáldották az új kenyeret.
„Azért tettük erre a napra az ünnepséget, mert szerettük volna, hogy mindenki meg tudjon jelenni rajta, azok is, akik elutaznának a hosszú hétvégén” – mondta kérdésünkre Nagy Tibor, az önkormányzat kulturális igazgatója.