Aradi Tibor és Varga Ferenc József saját magukon is elmosolyodnak

Varga Ferenc József beszélgetésünk elején a történeti hűség kedvéért egy sokak által eddig nem tudott érdekességre hívja fel a figyelmünket: ő már 2010-ben megkapta a Karinthy-gyűrűt. De vissza kellett adnia Maksa Zoltánnak, aki csak megmutatta neki. Két évre rá azután saját Karinthy-gyűrűt vehetett át munkásságáért.

Humorista, otthona a kabaré, vagy ha trendik akarunk lenni, a stand-up. Kabarészerző és előadó, mindennapjait a rádió­kabaré, a televízió és számos fellépés övezi. Szíve csücske a Poptarisznya netrádió közös produkciója, a Műszaki Hiba és az Aradi–Varga show. (Társa ekkor közbeveti: neki meg a Varga–Aradi show…)

Eredeti szakmája szerint tanár és idegenvezető, Stuttgartban született, és az életkora minden évben más.

Hobbijainak száma éppen eggyel több, mint a hét napjai, így állandó lemaradásban van. Az utazásról, a rockzenéről, a westernről, a tudományos-fantasztikus irodalomról és filmről, a PC világáról, a könyvekről, a csavargásról és a randa (a jelző tőle) gitárok építéséről órákig tudna mesélni, de akkor a beszélgetés utáni fellépését le kellene mondania. Amitől menekül, az a bulvár, a televízió, a slágerzene és „a” ezoterika.

Aradi Tibor humorista és újságíró, eredeti szakmája szerint felszolgáló. Jól énekel. Egyik falunapi fellépésén hosszú percekig érdeklődéssel figyeltem, amikor Ihász Gábor ismert slágerét rezignált arccal csupán az első strófa végtelen ismétlésével interpretálta: „Elsöpri a szél / Ha kell, ha nem / A falevelet.” (Társa ekkor közbeveti: azért mindketten jól énekelnek, hallgassam csak meg bármelyik zenei paródiájukat…)

1992-ben Orbán Sándor humorista indította útjára, 2007 óta a Rádiókabaré összes műsorában szerepelt, 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja. Négy éve a Rádiókabaréban nyújtott munkássága elismeréseként elnyerte a Karinthy-gyűrűt.

A jó kabaré nem az ösztönökre hat, hanem gondolkodásra késztet – erősíti meg. A közös nyelv megtalálására épít: kimondok félig egy mondatot, hangolódj rám, és fejezd be. Aztán nevessünk egy jót! Igény persze mindenféle humorra van, és ne akarjuk homokba dugni a fejünket: az egyszerű, a blődli ma a leg­eladhatóbb! De ne feledjük, a hülyeség az értelem paródiája!– mondja.

Nincsenek sztárallűrjei. – Nincs mire játszanom az eszemet – kacsint ki. Negyedszázad után még ő érzi furcsának, ha megismerik az utcán.

Aradi Tibor és Varga Ferenc József neve mára már összeforrt. Keresik a kókuszt, s nemcsak a belsejét, de olykor azt a szőrös, külső valamit is. Ott-ottfelejtik a mikrofont: buszon, postán, tanteremben; újkori trubadúrként dalolnak. És szavalnak…

Íme, egy gyöngyszem. Varga Ferenc József: Csodálkozó (Donászy Magda verse). „Mindenféle fontos dolgok / jutnak az eszembe, / hogy az, aki előttem megy, / nem jön velem szembe.”

Állnak ketten a színpadon, dől belőlük a poén. És amikor már annyira bent vannak az erdőben, akkor saját magukon is kacagnak.

Közvetlenek, ismerősök innen a boltból, az ultiklubból, a kocsmából.

Még egy utolsó kérdés: hitvallásotok az életben, a munkában? Művészi ars poeticátok?

– Nekünk olyan nincs – vigyorog Feri. Ahhoz el kellene olvasni legalább még egy könyvet – már a „jelenésre” készül. Zárásként egy szép gondolat? Tibi sajátos nacio­náléjából idéz: „Michelle Pfeiffer lába… Sokat gondolok rá!”