2018.08.14. 07:03
Indonéz, francia, bolgár, magyar lépések a fehérvári néptáncfesztiválon
Hétfőn folytatódtak a táncos programok a XXIII. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválnak köszönhetően.
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A meghívott külföldi együttesek napközben a belvárosban adtak ízelítőt kultúrájukból változatos táncaikon, zenéiken keresztül, a Táncházban pedig délután a családokat várták, gyermekjátszóval.
Kora este, a Zichy színpad előtti széksorok – a hétköznap ellenére – ismét szépen megteltek, sőt a mobil lelátóról is sokan követték a fellépő csoportok műsorát, és bizony az „állóhelyekre” is bőven volt jelentkező. A napi gálán ezúttal Indonézia, Bulgária és Franciaország csoportja táncolt, a házigazdák részéről pedig az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékei járták a szebbnél szebb magyar táncokat.
Az indonézek gyönyörűek voltak színes, díszes, különleges kosztümjeikben. Saját zenészeik muzsikájára adtak elő több ősi táncot, illetve ősi, de modern köntösbe bújtatott koreográfiát. Ilyen volt például a Szumátrán élő maláj etnikum jellegzetes tánca, de a mozdulatok nyelvén láthattuk azt is, a férjezetlen lányok hogyan próbálnak ismét szerencsét. A hölgyek igazán kecsesen, művészien táncoltak, nem lehetett nem odafigyelni rájuk. A műsor közben meglepetésként köszöntötték Indonézia nagykövet asszonyát, Wening Esthyprobo Fatandarit, aki meleg szavakkal üdvözölte a fehérváriakat. „Jó napot kívánok!” – mindjárt így kezdte, majd saját nyelvükön fejezte ki, hogy Székesfehérvár az egyik kedvenc magyarországi városa.
Az indonézeket az ifjú alba regiások követték, akik többek között jobbágytelki, szatmári és mezőföldi táncokkal kedveskedtek a közönségnek. Elhangzott, milyen szép eredményeket tudhatnak maguk mögött a fiatalok, akiknek produkcióit szintén nagy taps kísérte. Az est során megismerhettük még például a franciák falusi táncát, vagy a bolgárok női, illetve férfi táncait.
Sokan a táncházi folkesten mulattak tovább.