Betyársors, betyárvilág – Bemutatták Szűcsi Frigyes új könyvét Fehérváron

A betyárvilág társadalomtörténetével foglalkozó könyvet kiadója, az Azonosságtudat Alapítvány részéről Kónyi-Kiss Benedek ajánlotta az olvasók figyelmébe. Mint elmondta, a szerző témáját az alapítvány már a korai előkészületek idején felkarolta, a könyv létrejöttét pedig ösztönözte. A kötet kiadását támogatta a Nemzeti Kulturális Alap és a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A munka gyökerei a régész- -történész szerző egyetemi éveiig nyúlnak vissza, a mű az akkor elindult kutatásainak könyvvé bontakozása, amely azonban, mint elhangzott, egy esős nyári délutánon kiolvasható. Szándékoltan csábítóan vékony, hogy a ma emberének se szegje kedvét. Elhangzott, a közelmúltban több olyan publikáció is megjelent, amely a korábbiaktól alapjaiban eltérő összefüggésbe helyezte a témát.

Kiderült, hogy Fejér megye is érintett, a betyárok nem csak a déli vagy a bihari és bakonyi területek történeteihez tartoznak hozzá. Fejér megye ez idáig fehér folt volt a betyárvilág kutatásában, de, mint Szűcsi Frigyes fogalmazott, a következő 4-5 év feltehetően még sok újdonságot tartogat. A betyárvilághoz kapcsolódó általános képzetek sztereotípiáival vitába szállt a szerző, aki a moderátor többszöri kérdésére sem foglalt állást: köztörvényes bűnözők vagy inkább regényes hősök voltak-e a betyárok. Mint Szűcsi elmondta, a levéltári adatokból és a korabeli forrásokból kibontakozó kép sokkal árnyaltabb, semhogy a kérdést egyértelműen meg lehetne válaszolni. Ráadásul az egyes személyek is beszámolóról beszámolóra más színben tűnnek fel a történeti forrásokban. A periratokban kibontakozó kép pedig rendre jelentősen eltér a más forrásokban tükröződőtől.

Ismertetett egy esetet, amely Osváth Pál, Bihar megye csendbiztosának visszaemlékezéseiből ismert. Ebben a csendbiztos éjszakai járőrözésre küldte ki az esküdtet és a pandúrt, hogy betyárokra vadásszanak. El is fogtak egy szűzdohánycsempészt, akit őrizetbe vettek, és elzártak a település tömlöcébe, azonban másnapra kelve Osváthnak úgy kellett intéznie, hogy a csempész megszökhessen – a lefogása ugyanis forrongó elégedetlenséget váltott ki. Érthető: az állami dohánymonopólium sokak zsebéből húzott ki pénzt, a csempész azonban a kisember számára valamiképp visszapótolt ebből valamit.

Általában igaz volt abban az időben, hogy a törvényen kívüliek, a betyárok bizonyos mértékig bírták a kisemberek, néha még a törvényszolgák szimpátiáját is, akik gyakorta bújtatták, futni hagyták őket. Kultúrhérosz és bűnöző – Rózsa Sándor korabeli ábrázolását is ez a kettősség jellemzi. Sok történetben visszatér, hogy a betyárokat az egyik faluban bújtatják, a másikban feladják. A megítélésük közösségi szinten is eltérő volt, annak megfelelően, hogy kik voltak a haszon élvezői és kik a kárvallottjai a betyár akcióinak. Figyelembe kell venni azt is, hogy a kor pásztorregulája, -etikája sok ponton eltér a mai vagy a korabeli hivatalos jogfelfogástól. Amint a periratokban is áll: a korabeli pásztor bűnözők magukat a saját közösségük szabályai szerint sokszor nem tekintették gonosztevőnek.

A téma érdekes adaléka az 1800-as évek végén Buenos Airesben kivégzett Lorenzo Salay, aki Argentína egyik leghírhedtebb bűnözője volt. Sokan magyar származásúnak vélték és vélik Szalay Lőrincet, aki ily módon a betyáréletmód mint hungarikum első feljegyzett exportőrének tekinthető.