Bobory Zoltán, László Zsolt, Saitos Lajos köteteit mutatták be a fehérvári könyvnapokon

Ima-Vers-Könyv, Saitos Lajos legszebb versei, Hajnal a mélyben – könyvcímek, amelyek hűen tükrözik a tartalmat. Az első Bobory Zoltán legfrissebb kötetéhez tartozik, amelyben főleg istenes versek olvashatók. A vallomások a szerző Úrral való kapcsolatát fejezik ki, azt a mélységes hitet érzékeltetik, amelyet Bobory Zoltán még a legnehezebb időkben sem veszített el. A szerző P. Maklári Éva kérdéseire válaszolva elmondta: amióta megjelent a könyv, szinte folyamatosan kérdések vannak benne arról, milyen is az istenképe, honnan van a hite. Ám ez legalább olyan megfejthetetlen titok, mint a költészet – fogalmazott Bobory Zoltán, akiről azért azt is megtudhattuk: a fehérvári belvárosban, a ciszter templom mellett nőtt föl, így szinte természetes volt számára a templomba járás. Hite egész életén át kitartott, és véleménye szerint most sincs más megoldás a jelen problémáira, mint az Istenbe vetett bizalom.

A Saitos Lajos legszebb versei című kötet az eddigi költői pálya részösszegzéseként jelent meg, Bakonyi István irodalomtörténész válogatásában és utószavával. A költő elmondta: a felvidéki kiadónál megjelent könyve rangos sorozat része, amelyben idén rajta kívül még egy erdélyi szerző, Király László verseiből válogatott kötet láthat napvilágot. A Saitos-művek az elmúlt negyven év terméséből kerültek ki, időrendi sorrendben.

Ezt igazolja már a nyi­tó­vers is, a Tél ’71 című, amely azonnal megragadhatja az olvasó figyelmét. „Állok a belső küszöbökön. / A külső küszöbökön hó és jég virít, / letaposott rózsa. / Két küszöb között a tér / s a hajnali óra.” Vannak még ehhez hasonló szépségek, amelyek közül a szerző személyes kedvence például a Por Isten szemében vagy a Heródes testbeszéde. A napokban pedig bemutatták Saitos Lajos legújabb verseinek kötetét A tizenegyedik parancsolat címmel. Ezzel június 4-én a Királykút Emlékházban ismerkedhetünk meg jobban.

Gyönyörű címe van László Zsolt kötetének: Hajnal a mélyben – olvasható a borítón, a vers pedig a könyv végén található. Hajnalkához, a múzsához íródott, ahogyan sok másik költemény is. A társadalmi lét lehetetlenségét sokszor érdes, kemény hangú művekben megfogalmazó költő itt gyönyörű, egyedi képben festi meg az összetartozás erejét. Részlet a vers végéről: „Csontunkban a velő vacog / Te vagy fönt és én vagyok lent / Paneljeink kockáiban / az összes rokon idegen – / Ha találtam földben magot / már hagyom hogy másnak nőljön / Izzik az újra kelő nap / mint forró olajban a fánk / Halálig foglak ölelni… / Csak a mélység néz vissza ránk –”.

László Zsolt érzékeny, lírai énjének megmutatásán túl prózában vall például arról, hogyan ismerkedett meg Takács Imre költővel, vagy milyen emlékeket őriz egy-egy írótársak, barátok közötti találkozóról.