Ünnepet idéző tárgyak

2017.12.07. 09:00

Adventi kiállítás: Elégedett volt az iparművészeti zsűri

Szerda a Művészetek Házában nyílt meg a közép-dunántúli nép- és iparművészek hagyományos adventi kiállítása, ami minden esztendőben afféle összegzésnek is tekinthető.

Gábor Gina

Erről beszélt megnyitójában Prokné Tirner Gyöngyi, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének elnöke is:

- A népi kultúrában, de minden más társadalmi réteg kultúrájában is léteztek azok az ünnepek, amelyek a szürke hétköznapokat feloldották, találkozási alkalmat jelentettek a társadalmi, családi kapcsolatok sokaságával. A hozzá kapcsolódó szokásrend megélése egyfajta lelki felkészülést jelentett az elkövetkezendő dolgos időszakra – jelentette ki. Majd azzal folytatta: – a szokások ugyan átalakultak, de most is szükségét érezzük annak, hogy időnként megálljunk, összegezzünk, számot vessünk. Advent van, de a lelki felkészüléshez éppen az efféle alkalmak járulhatnak hozzá, mit ez a tárlat, ahol szép, ünnepet idéző tárgyak sorakoznak, másfelől az együttlét lehetőségét nyújtják.

Varró János népzenész tekerőlanton dél-alföldi összeállítást adott elő

A kiállítás legfőbb célja ugyanis, hogy a régióban – Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében – működő egyesületek, szakkörök, kézművesek, számára évről évre találkozási lehetőséget teremtsenek. Ez a találkozó pedig láttatja azt is, ki-ki hol tart, mennyit fejlődött. Ez az év végi tárlat persze nemcsak egyszerű bemutató, hanem komoly megmérettetés is, hiszen a tárlat szervezője, a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága évről évre lehetővé teszi, hogy a kiállítók minősítést kérjenek. Szakértő iparművészeti és népi iparművészeti zsűri bírálja el minden évben a beérkezett pályamunkákat – ez adja meg a tárlat rangját. A zsűri dönt végül arról is, hogy mely tárgyak szerepelhetnek a tárlaton.

Igényes, szép munkákkal szerepelnek a népi iparművészek is Fotó: Nagy Norbert

Az idén az iparművészek 56 alkotással pályáztak, és ebből a zsűri 55 munkát javasolt a kiállításra – már ez is igen árulkodó adat! De Komendó Gabriellától, a tárlat kurátorától azt is megtudtuk: az iparművészeti zsűri kifejezetten magas színvonalúnak ítélte a beérkezett alkotásokat. Az anyagban míves ékszerek, szövött táskák, képként megjelenő hímzések, nemezmunkák egyaránt akadnak. Ami a népi iparművészeti anyagot illeti: 140 alkotás érkezett, ebből 50 munkára nem kért minősítést az alkotó, de persze, a kiállítási minősítőn ezek a művek is szerepeltek. A zsűri 110 alkotást javasolt a bemutatásra, a legmagasabb „A” minősítést 35 munka kapta meg. A népművészeti anyag is roppant színvonalas: szövött szőnyegekben, függönyökben, hímzett terítőkben, fazekasmunkákban gyönyörködhetünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában