Támaszt, reményt és kezet nyújtani az eltévedteknek, az elcsaltaknak

Hétfőn Sárszentmihályon járt, gyerekekkel és felnőttekkel folytatott diskurzust, ott beszélgettünk vele. Kedden Lajoskomáromban, szerdán Vértesbogláron találkozhatnak vele az érdeklődők.

A kilencvenes évek elején meghódította a világot a Soul Asylum rockegyüttes Runaway Train című dala, melynek videoklipjében eltűnt gyerekek fotói jelentek meg.

A látvány és a zene Incze Zsuzsát is magával ragadta, s 1994-ben megszületett a Csellengők című, eltűnt gyerekeket és felnőtteket kereső köztelevíziós sorozat.

Ám a műsorfolyam sokkal több volt a keresésnél. Támaszt, reményt és kezet nyújtott azoknak a családoknak, amelyekből eltűnt valaki, igyekezett mutatni az utat hazafelé az eltévedt, elcsalt gyerekeknek és felnőtteknek, mondván, soha nem késő visszafordulni.

A Csellengők igazi televíziós humán szolgáltatóként működött, s egy kicsit az otthon maradottak, az elhagyottak lelkiismerete elé is tükröt tartott hétről hétre. Egészen 2015 márciusáig. Akkor ugyanis – különösebb ok és indok nélkül – megszűnt.

Amint Zsuzsával beszélgetünk, egyre inkább szembesülök vele, hogy számára ez a két évtized magát az életet jelentette. Elválaszthatatlan részévé vált, édesgyermekévé lett a műsor, a küldetés.

Ő volt a szerkesztő-műsorvezető és a riporter is, később producerként saját vállalkozásban készítette a heti adásokat. Két riportkötetet is írt a „csellengős” történetek mentén, jó néhány éve pedig könyvtárakban, művelődési házakban, klubokban tart előadásokat országszerte, A Csellengők hídja címmel.

Az összekapaszkodásra utal a cím, az útra, ami összeköt és haza vezet? – firtatom.

- Pontosan. Meg arra is, hogy ha eltévedtél és úttalan utakon próbálsz lépdelni, ezen a képzeletbeli hídon át hazaérkezhetsz – mondja Zsuzsa. – Mert ez a remény hídja is, amelynek elemeit családi gyökerekből font erős kötelék tartja össze, segítségével visszatalálhatsz a szeretteidhez, s ha megérkeztél, nem késő, mindent meg lehet beszélni. Ha egyszer átsétálsz ezen a fantáziahídon, azt is megtanulod egyszersmind, hogy a szeretet életünk minden percében feltétel nélküli bizonyságra szorul.

Szóba kerül: kapnak-e otthon elegendő figyelmet a gyerekeink? Képesek vagyunk, mi szülők, kellő bizonyságot adni számukra a szeretetünkről? Van, hogy feketén-fehéren kiderül, hogy mi felnőttek olykor megszabjuk a szeretet árát, s aki ezt legelsőként átlátja, az maga a gyerek – állítja Incze Zsuzsa.

- Sokat tanulok a gyerekektől egy-egy találkozó alkalmával – teszi hozzá. – Miközben hallgatom az észrevételeket, és közösen keressük a válaszokat az otthon is gyakran elhallgatott kérdéseikre, velük együtt magam is oda-vissza sétálgatok a Csellengők hídján.