Besenyei Péter a horgászatról, borokról és a sors akaratáról

Bár a Duna-menti Szent Orbán Borrend borász-halász-vadász találkozóján csak délig maradt, ottléte alatt mágnesként vonzotta maga köré az embereket, ha csak pár szóra is. Távozásakor pedig kisebb csapat lézengett az autója körül, színlelt érdektelenséggel várva, hogy az MTM-tuningos szörnyeteg felmorduljon. Érdemes volt azonban Besenyei Péter szavaira is odafigyelni, aki, ha egyszer ideje és kedve engedné, remek motivációs előadásokat (is) tarthatna.

– Az, hogy én itt vagyok, nem véletlen, hiszen 4-5 éves korom óta horgászom – tavakban, folyókon és tengereken, a mai napig nagy lelkesedéssel, sőt nemcsak én, de a párom is. Általában arra panaszkodnak a horgászok, hogy a feleségük pöröl velük, ha elmennek horgászni – az enyém akkor szid meg, ha nem megyünk (közderültség). Ráadásul a feleségem is nagy borkedvelő (irigykedő moraj) – a borok világa iránti érdeklődésem pedig immár negyvenéves. Annak idején egy Párizsban élő barátom, akinek borospincéje volt, kezdte el magyarázni nekem, egy bort hogyan is kell megközelíteni. Korábban válogatás nélkül ittam mindent én is, mint a fiatalok általában, de azóta nagy borkedvelő vagyok. A klasszikus francia terroir-ok után megismertem az újvilágiakat is, és volt szerencsém új-zélandi, dél-afrikai és ausztrál borokat is helyben kóstolni, de azt kell mondjam: a magyar borok valóban zseniálisak. A borásztanfolyamot elvégeztem, jelenleg épp a vizsga előtt állok (ováció, taps). Ami a gasztronómiát illeti: ínyenc vagyok – bár ez nem látszik rajtam. Nem tehetek róla: világ életemben ilyen voltam, sőt az egész család is ilyen. Jelentem: én nem lefogy­tam, hanem 22 éves korom óta vagyok stabilan 73 kiló.

Sokszor hívnak meg borkóstolásra.

Ha a bort megnézem, megszagolom: van egy benyomásom. Ha a számba veszem, megforgatom: még mindig van egy véleményem. Ha kiköpöm: itt megáll a történet. Én lenyelem a bort, aztán visszafújom – mert nekem ahhoz, hogy lássam a teljes képet, szükségem van a másodlagos ízekre és illatokra is. Persze így a harmincadik tételnél már kicsit tompulnak az érzékszervek (helyeslő derültség).

A repülést csak nem hagyom azért ki!

Bár mellette rengeteg hobbim volt és van: horgászat, karate, autóversenyzés, zongora. Szeretek fotózni, filmeket vágni, van négy kutyám, velük is rengeteget foglalkozom – szóval elég sűrűn, tempósan élek.

Régebben, ha valami nem sikerült – mert én azért elég makacs ember vagyok – az kudarc volt, akként éltem meg. Most már, ennyi idős fejjel, ha azt nézem, mennyi minden nem valósult meg abból, amit szerettem volna, látom azt is, hogy így bizony jobban jártam. Így a kudarc már nem kudarc többé, hanem a sors akarata – új lehetőség.