2024.05.13. 12:30
Sárszentmihályi bábosok sikere Veszprémben
„Gyere közénk, bábra hát, kezed, szíved, játszókedved tegyen száz csodát!" – csendült fel az induló a hétvégén a veszprémi Bábos Találkozón, ahol a Dunántúlról 10 bábcsoport mutatta be produkcióját a közönségnek az Agórában.

Színpadon a sárszentmihályi Mákvirágok: Kalmár Zsombor, Molnár Kata, Vörösmarty Dávid, Béres Szimonetta, Császár Zsófia és Laczi Ádám
Fotó: NMI
A résztvevőket Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere, valamint Sarkadi Nagy László és Végh Zsolt, a pápai Pegazus Színház művészei köszöntötték. Fejér vármegyéből is érkezett egy remek kis közösség a programra, a sárszentmihályi Mákvirágok Bábcsoport, melynek tagjai valamennyien a Zichy Jenő Általános Iskola tanulói. Felkészítő tanáruk, Bozai Éva színházi szaknevelő, akinek segítségével egy igazán jó hangulatú darabot vittek színre.
Az előadás címe: Királydráma, avagy a náthás király esete a rebellis birkapásztorral.
A szövegkönyv A csillagszemű juhász című népmese alapján készült, a darab szerzői Adorján Viktor és Bozai Éva. A népmesék által képviselt ízes magyar nyelvet tiszteletben tartva, azt megőrizve a mai gyermekek szájából is hitelesen hangzó színpadi játékot alkottak. A kellékek, jelmezek, bábok tervezője és készítője ugyancsak Bozai Éva volt.
A találkozóra Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Vas vármegyékből is érkeztek bábos közösségek, valamennyien vidám, jó hangulatú bábműsorokkal.

Fotó: NMI
A színpad egész nap a gyerekeké volt. Igazán különleges, mókás, érdekes előadásokat láthattunk, sokat tanulhattak a csoportok egymástól is. Amíg a felnőttek „szakmáztak”, a főszereplőket, a gyerkőcöket kézműves játszóház, táncház és egy igazi világbajnok lufihajtogató is várta.
A program idén a Nemzeti Művelődési Intézet és a Pápai Művelődéstörténeti Társaság közös pályázatával valósulhatott meg.
A bábosok bemutatkozását nem verseny jelleggel, hanem inkább találkozó és seregszemleként bonyolították le a szervezők, természetesen a csoportokat vezető szakemberek és felkészítők útmutatást és építő kritikákat is kaptak a zsűritől.
A sárszentmihályi Mákvirágok szakmai értékelésén a Pegazus Színház bábos szakemberei elismerően szóltak a jól megírt szöveg humoráról, amely számtalan lehetőséget kínál a játszók számára a vesszőből és nemezből készült bábok életre keltése során. Kiemelték a bábok szép, egységes, jól használható voltát. Természetesen a legfőbb érték a gyerekek odaadó munkája, ami egy lendületes, örömteli játékkal megvalósított előadást eredményezett.
Nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre, és őszintén reméljük, még sok helyen bemutatják ezt a remek darabot!
Szerző: Major Lászlóné Kati módszertani referens
(Nemzeti Művelődési Intézet Fejér Vármegyei Igazgatósága)
